Április 27-én vasárnap nyolcadik alkalommal rendezik meg a hagyományos Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó versenyt a Normafánál. A viadal különleges erőpróbát jelent a futók számára, hiszen gyakorlatilag végig nehéz, meredek emelkedőkön kell haladniuk.

Tavaly is nagy siker volt a verseny

Tavaly is nagy siker volt a verseny
A 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltón a futóknak valamivel több, mint 21 kilométert kell megtenniük. Az indulóknak a verseny során 316 méternyi szintkülönbséget kell legyőzniük, ez jól jelzi, hogy csak komoly edzettséggel lehet a távot teljesíteni.
Az eseményen több számot rendeznek. A félmaratont nem csak egyéniben, hanem csapatban is lehet teljesíteni. Ez esetben három futó osztozik a 9.8, a 7.8 és a 3.5 kilométeres szakaszokon.
A szervezők azokra is gondoltak, akik nem igazán bírják a hegyeket, de mégis szeretnének belekóstolni az ilyen típusú versenyek hangulatába. Ők a félmaratonkán indulhatnak, ami pontosan két kilométernyi futást jelent.
Mindemellett családi gyalogtúrára is sor kerül, ez körülbelül nyolc km-t tesz ki.
A nap végén az indulók között értékes ajándékokat is kisorsolnak.
Legfrissebb hírek

A téli alapozás fontossága a futásban
Csupasport
2026.02.01. 22:06

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal
Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell
Csupasport
2026.01.28. 13:15

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen
Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik



