Öttusa-vb, női döntő: Vörös nyolcadik a lovaglás előtt

MTI MTIMTI MTI
2008.05.31. 18:10
Címkék
Remek úszással Vörös Zsuzsanna a tizenötödikről előrelépett a nyolcadik helyre a budapesti öttusa-világbajnokság női versenyében. A magyar csapat három szám után második.
Valamennyi hazai résztvevő kitett magáért, illetve hozta, ami tőle elvárható, ennek révén - Tóth Adriennét leszámítva - látványosan javultak a pozíciók. A magyarok közül a legjobban az egyéni induló Gyenesei Leila úszott, 2:08.75 perccel csapott a célba (1376 pont), s a várakozásának megfelelően bekerült az első körben lovaglók közé, azaz az első tizennyolcba. Kiváló időt ért el az olimpiai bajnok, háromszoros vb-győztes Vörös Zsuzsanna is (2:11.86, 1340), de nincs oka panaszra Máthé Viviennek (2:15.16, 1300) és Tóth Adrienn-nek (2:19.35, 1248) sem. Utóbbinak ez gyengébb száma, így ő előzőleg nem remélhette, hogy javít korábbi helyezésén.A számot az orosz Polina Sztrucskova (2:08.67, 1376) nyerte, Gyenesei zárt másodikként, a francia Amélie Cazé (2:09.59, 1368) pedig harmadikként. Vörös hatodik, Máthé tizedik, Tóth 23. lett ebben a számban. Csapatban a magyarok két helyet javítottak vívás utáni pozíciójukon.

EREDMÉNYEK, 3 SZÁM UTÁN

Egyéni
1. Amélie Cazé (Franciaország) 3476 pont
2. Polina Sztrucskova (Oroszország) 3340
3. Lucie Grolichova (Csehország) 3332
8. Vörös Zsuzsanna 3256
13. Gyenesei Leila 3196
22. Tóth Adrienn 3128
25. Máthé Vivien 3060

EREDMÉNYEK, 3 SZÁM UTÁN

Egyéni
1. Amélie Cazé (Franciaország) 3476 pont
2. Polina Sztrucskova (Oroszország) 3340
3. Lucie Grolichova (Csehország) 3332
8. Vörös Zsuzsanna 3256
13. Gyenesei Leila 3196
22. Tóth Adrienn 3128
25. Máthé Vivien 3060

Csapat
1. Oroszország 9528
2. Magyarország 9444
3. Lengyelország 9424
4. Fehéroroszország 9408
5. Nagy-Britannia 9240
6. Litvánia 9016
Legfrissebb hírek

NHL: MacKinnon nagy napja – négy ponttal segítette fordítani a Coloradót

Amerikai sportok
21 perce

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
25 perce

Európai kézikörkép: Hanusz Egon hat gólt dobott és 11 gólpasszt adott

Kézilabda
42 perce

Vívás: Dósa Dániel a nyolcaddöntőig jutott a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Elekes Enikő bronzérmes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár címvédése a legvalószínűbb forgatókönyv

Röplabda
1 órája

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
1 órája

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
2 órája