Torghelle Sándor Augsburgba szerződött

2008.05.31. 01:33
Címkék

Torghelle Sándor két évre a német Bundesliga másodosztályában szereplő, Szabics Imrét is a soraiban tudó FC Augsburghoz igazolt. A magyar válogatott korábbi csatára – Vörösbaranyi József, a Stars and Friends menedzseriroda egyik tulajdonosa társaságában – már el is utazott Augsburgba, hogy az orvosi vizsgálat után aláírja a szerződését.

Torghelle, aki a legutóbbi idényben a német második vonal utolsó helyén végző Carl Zeiss Jenában szerepelt, több kedvező ajánlat közül választhatott. Csábította a nem is olyan régen szebb napokat látott Kaiserslautern, az Alemannia Aachen, az osztrák Austria Wien, egy meg nem nevezett olasz másodosztályú együttes, végül mégis az Augsburg invitálását fogadta el.

„A jelentős és biztos anyagi háttérnek köszönhetően nyugodt körülmények között készülhetünk – indokolta döntését a 26 éves támadó. – Sokat áldoznak arra, hogy a csapat megerősödjön, és jövőre, de legkésőbb az azt követő szezonban feljusson az élvonalba. Ebből a szempontból az Aachent is választhattam volna, itt azonban több esélyt látok rá, hogy rendszeresen pályára lépjek, és a vezetőkkel gyorsan meg tudtunk állapodni minden lényeges kérdésben. Nagyon szeretnék gyorsan bizonyítani, legalább annyi gólt szerezni, mint Jenában. Fantasztikus lenne feljutni és ezzel egy szép siker aktív részesévé válni.”

Torghelle elmondta, a jenai vezetők is felajánlották neki a hosszabbítást, de ő úgy véli, a fejlődésének nem használt volna, ha követi a csapatot a harmadik vonalba. A magyar csatár nyolc találattal (holtversenyben) a CZ házi gólkirálya volt a bajnokságban, és egyszer a kupában is bevette a kaput. Bízik benne, ha hasonlóan sikerül a következő idény, a válogatottba is visszakerülhet.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel a nemzeti csapat. Többek között azért dolgozom, hogy visszakerüljek. Nyolc-tíz góllal helyzetbe hozhatom a szövetségi kapitányt, aztán ő dönt. Az első lépés persze az, hogy Augsburgban kiharcoljam helyemet a csapatban, s csak utána jöhet minden más” – tette hozzá a 25-szörös válogatott csatár.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a selejtezőben búcsúzott a ningpói tenisztornától

Tenisz
18 perce

Pályakerékpáros-vb: Szalontay Sándor a selejtezőben búcsúzott sprintben

Kerékpár
51 perce

Úszás: Gretchen Walsh megdöntötte saját világcsúcsát 50 gyorson

Úszás
1 órája

NHL: MacKinnon nagy napja – négy ponttal segítette fordítani a Coloradót

Amerikai sportok
1 órája

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
1 órája

Európai kézikörkép: Hanusz Egon hat gólt dobott és 11 gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája

Vívás: Dósa Dániel a nyolcaddöntőig jutott a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
2 órája

Birkózás: Elekes Enikő bronzérmes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája