Celtics–Lakers álomdöntő

2008.06.01. 01:30
Címkék

A hatodik meccsen idegenben 89–81-re legyőzte a Detroit Pistonst a Boston Celtics, így 4–2-es összesítéssel bejutott az NBA csütörtökön kezdődő nagydöntőjébe. A Keleti főcsoport fináléjában a bostoniak kétszer is bevették az Auburn Hills-i „Palotát”, s teljesen megérdemelten játszhatnak újra az aranyért 1987 után, amikor éppen a most következő ellenfél, a Los Angeles Lakers győzte le őket. „Gyorsabban ver a szívem, alig tudok megszólalni” – mondta a találkozó után Paul Pierce, a Celtics hátvédje, aki pályafutása során először nyert konferenciadöntőt. Pierce 27, Kevin Garnett 16, Ray Allen pedig 16 pontot szórt. Nem úgy a sorozatban harmadszor a nagydöntő előtt elbukó detroitiak, akiknél csak Chauncey Billups (29 pont) és Richard Hamilton (21) játszott jól, a többiek gyengén muzsikáltak. Noha a negyedik negyed elején még tíz ponttal vezetett a Pistons, és talán már a hetedik meccs lebegett a játékosok szeme előtt, a vendégek egy 19–4-es etappal fordítottak, és nem engedték ki kezükből a finálét érő sikert. „A negyedik negyedben fordítottunk, amire a rájátszásban még nem voltunk képesek, vagyis önmagunknak is bizonyítottunk. Csütörtökig pihenünk, aztán jöhet a Lakers!” – fogalmazott Doc Rivers, a Boston főedzője.

Részletes eredmény a 25. oldalon

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
24 perce

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
59 perce

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
9 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
9 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
9 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
9 órája