Edzőfaló szombat után

2008.06.01. 01:30
Címkék
Noha befejeződött a bajnokság az NB II Nyugati csoportjában, amelyben a bajnok és a három kieső már korábban ismertté vált, a Gyirmót elleni fegyelmi eljárás miatt kedden várható végeredmény. A záró fordulóban két vezetőedző, Szabó Imre (Ajka) és Véber György (Mosonmagyaróvár) is utolsó mérkőzésén ült csapata kispadján. A Keleti csoportban kiesett az Orosháza, az pedig vasárnap dől el, hogy a Szolnok és a Ferencváros közül melyik csapat szerzi meg az ezüstérmet. Itt is edzőváltás volt: Sándor István búcsúzik a Jászberénytől .

Mindössze két kérdés maradt eldöntetlen a Keleti csoport utolsó fordulójára: mégpedig az, hogy a már korábban kieső Mezőkövesd-Zsóry, TuzsérErdért SE kettős mellett melyik csapat lesz a harmadik búcsúzó, illetve hogy a Ferencváros vagy a Szolnoki MÁV szerzi-e meg a második helyet. Utóbbi két együttes egyaránt idegenben lép pályára, ám a szolnokiak némileg előnyösebb helyzetben várhatják a vasárnapi összecsapást, ugyanis ha győznek a tuzsériak ellen, megtartják előnyüket a fővárosiakkal szemben.

Győzelemmel zárta a szezont a bajnok Kecskemét. Az Orosháza elleni összecsapás előtt újabb éremátadásra került sor: a város vezetői ezúttal a lila-fehérek férfi kézilabdacsapatát köszöntötték, amely két héttel korábban szintén az NB II-es bajnokságot nyerte meg.

A mérkőzésen aztán Montvai Tibornak is volt oka az örömre, mert ismét betalált, így a harmincesztendős csatár 14 találatával a klub legeredményesebb labdarúgója a szezonban úgy, hogy csupán a télen érkezett kölcsönbe Nyíregyházáról. Vereségével az Orosháza FC elbúcsúzott az NB II-től, mivel a Tököl és a BKV Előre is megszerezte a bentmaradáshoz szükséges egy pontot. Győzött ellenben a Jászberényi SE, amelynek vezetőedzője, Sándor István bejelentette távozását.

Nem hozott hasonló izgalmakat a Nyugati csoport utolsó fordulója, hiszen már korábban eldőlt, hogy a Komlói Bányász, a Soroksár és a Mosonmagyaróvár a szezon végén elbúcsúzik a másodosztálytól, míg a Szombathelyi Haladás négy esztendő után az ősszel ismét az NB I-ben indulhat.

Noha az FC Ajka fölényes győzelmet aratott a Mosonmagyaróvár ellen, Szabó Imre vezetőedző lemondott tisztségéről, ahogy a vendégek szakvezetője, Véber György is.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
24 perce

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
59 perce

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
9 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
9 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
9 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
9 órája