A verhetetlen tizenegy

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.06.02. 12:50
Címkék

Anglia (1–0), Dánia (2–1), Iz land (1–0), Lettország (2–0), Liechtenstein (2–0), Görögország (3–2), Izland (1–1), Lettország (2–0), Dánia (3–1), Finnország (0–0), Svédország (3–0), Észak-Írország (1–0), Franciaország (1–0), Olaszország (1–0) – és immár Peru (2–1).

2006. november 15., a Romániától Cádizban elszenvedett 1–0-s vereség után a fenti csapatok próbálták térdre kényszeríteni a spanyol válogatottat, de mind a tizenöt kísérlet kudarcot vallott. Legutóbb a peruiak voltak az áldozatok, igaz, a döntetlen sokkal reálisabb lett volna, Joan Capdevila ugyanis csak a 93. percben lőtte be a győztes gólt. Addig a Xavi passzából eredményes David Villa, illetve a 17 méterről a kapuba fejelő Hernán Rengifo gólváltásával 1–1-re állt a találkozó, ami kihozta béketűréséből a huelvai közönséget.

A sokat (és például Raúl mellőzése miatt okkal) bírált Luís Aragonés kapitányt azonban a füttyszó sem hatotta meg, szerinte csapata az első félidőben már Eb-formában futballozott.

„Az első játékrészben azt nyújtottuk, amit az Európa-bajnokság első meccsén, az oroszok ellen látni szeretnék – mondta a torna után leköszönő szövetségi kapitány. – Utána egy másik rendszert gyakoroltunk, az is jó lehet néhány riválissal szemben, és az sem baj, ha kiszámíthatatlannak könyvelnek el bennünket.”

Aragonés szavai alapján arra is következtethetünk, hogy már megtalálta kezdőcsapatát a szbornaja elleni nyitányra, így nem lenne meglepő, ha a selección a Casillas – Sergio Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila – Iniesta, Xabi Alonso, Xavi, D. Silva – D. Villa, Fernando Torres összeállításban futna ki az innsbrucki Tivoli Neu gyepére.

Legfrissebb hírek

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
8 perce

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
10 perce

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
10 perce

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
16 perce

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
35 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
58 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
1 órája

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik