Iszonyatos meccs lesz

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.06.11. 23:34
Címkék
A bosnyákok elleni férfi vbselejtező gyöngyösi mérkőzésén 27–25-re nyert Skaliczki László kapitány gárdája, amely a héten Tatán gyakorol a szombati szarajevói visszavágóra. A továbbjutó együttes szerepel a januári, horvátországi világbajnokságon.

Odakint tombolt a nyár, a hőmérő árnyékban is 32 fokot mutatott, ám a tatai edzőtábor csarnokában szerdán kellemes hűvös fogadta a férfi kézilabdaválogatott tagjait. „Áldás ez a légkondi” – sóhajtotta a terembe lépve a verejtékező Klembucz Ferenc gyúró, aki Mezei Csaba masszőr-technikai vezető társaságában ásványvizekkel felpakolva érkezett a tréningre. A nyomukban szállingóztak a játékosok is, akik ezúttal nem látszottak túl vidámnak, sőt közülük többen a homlokukat ráncolva fűzték cipőjüket, igazgatták térd- és bokavédőiket.

„Itt az évad vége, s valamennyien érezzük az elmúlt hónapok fáradtságát, de a bosnyákok elleni visszavágóra nagyon fel kell készülnünk – mondta a barcelonai Nagy László, a keret egyik vezéregyénisége. – Tudjuk, hogy a két góllal megnyert gyöngyösi mérkőzésen csak felvillanásaink voltak, a meccs nagyobb részében támadásban és védekezésben is gyengén kézilabdáztunk. A hibáinkat a napokban sok edzéssel próbáltuk korrigálni, s azt reméljük, hogy Szarajevóban megmutatkozik a rengeteg munka eredménye. Nem kergetünk álmokat, tudjuk, iszonyatosan nehéz hatvan perc vár ránk. A bosnyákok életük nagy lehetősége előtt állnak, s a kétgólos vereséget jó eredménynek tartják. A világbajnoki részvétel azonban nekünk is létkérdés.”

A lábsérülését még érző, de a szombati visszavágót is vállaló Fazekas Nándor, a Gummersbach kapusa egyetértően bólogatott, s csak annyit fűzött Nagy mondandójához, hogy Szarajevóban mindenáron meg kell akadályozniuk a bosnyákokat a könnyű – lerohanásból, ziccerből szerzett – gólok lövésében. Közben megérkezett az edzőterembe Skaliczki László szövetségi kapitány és segítője, Farkas József. Mindketten szigorú pillantásokkal méregették a bemelegítéshez készülődő, halkan beszélgető játékosokat.

„Lehet, hogy vért ittak a bosnyákok, de még egyszer nem játszhatunk olyan sok hibával, mint Gyöngyösön – vélekedett Gál Gyula, az MKB Veszprém beállósa. – Tudjuk, mit rontottunk el, s azt is, hogy önmagunkat hoztuk nehéz helyzetbe. Nekünk kell javítani is.”

Az esseni Katzirz Dávid már a labdát pattogtatva jegyezte meg: „Nagyon készülünk, és nagyon akarunk, ennél többet most nem tehetünk. A többi majd Szarajevóban kiderül.”

A bemelegítők közül hiányzott Puljezevics Nenad, a PickSzeged kapusa, akinek erre a napra úszást és fizikoterápiát írtak elő, mert fájós derekában újra becsípődött az egyik ideg. A másik sérült játékos a veszprémi Gulyás Péter volt, akiről Skaliczki László elmondta, mivel alig javult a vádlija, a dunaújvárosi Miss Zoltánt (a kerettel együtt dolgozó főiskolai válogatott szélsőjét) fogja nevezni a visszavágóra. A döntésre nem volt sok ideje a kapitánynak, mert a 16 tagú keret csütörtök kora délután elrepül Szarajevóba.

A bosnyák fővárosban az előrejelzés szerint szombaton túlnyomóan felhős idő, és napközben 20, este 7 fok várható – a sportcsarnokon kívül. A Skenderija-csarnok poklában iszonyatos lesz a forróság.

A KERET PROGRAMJA Csütörtök: utazás Szarajevóba Péntek: edzés a Skenderija-csarnokban Szombat:Bosznia-Hercegovina–Magyarország, 20.30 óra (tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
43 perce

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
56 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
3 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik