Legendás klubbal vívják a finálét

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.06.15. 00:49
Címkék
Valóságos sztárparádét hozott az első ízben megrendezett Pukás-Suzuki-kupa, azonban a közéleti szereplők, a korábbi remek játékosok a fiatalokra figyeltek. A torna első napján a Real Madrid 3–0-ra legyőzte a Panathinaikoszt, a Puskás Ferenc Akadémia pedig a Bp. Honvédot 1–0-ra. A vasárnap délutáni fehérvári döntőben így a Puskás Ferenc Akadémia csap össze a Real Madriddal. Micsoda meccs lesz!

A Real Madrid korosztályos csapata szombat délután pályára lépett Felcsúton.

Mondhatni, nincs ebben semmi szenzáció, a felcsúti csapat ugyanis egyre acélosabb, egyre nagyobb rangot vív ki magának a hazai s a külföldi futballéletben.

A szombat elvarázsolta a nézőket: az első ízben megrendezett Puskás-Suzuki-kupán a helyi futballakadémia csapatán kívül részt vesz a Bp. Honvéd, a Real Madrid és a görög Panathinaikosz. A külföldiek örömmel tettek eleget a meghívásnak, ezzel is adózva Puskás Ferenc emlékének. Ki ne tudná, hogy a legendás Öcsi bácsi a királyi gárdában négyszer lett gólkirály, háromszor nyert BEK-et, az athéni zöld-fehéreknél pedig vezetőedzőként dolgozott, és olyan sikert ért el, ami arrafelé azóta sem sikerült senkinek: a BEK-döntőig vezette a Panathinaikoszt. 1971. június 2-án Londonban a holland Ajax 2:0-ra győzte le az athéni gárdát, és azon a találkozón 7es számú dreszben játszott Harisz Grammosz.

A korábbi jobbszélső szombat délután Felcsúton meghatottan beszélt Puskás Ferencről: „Ha azt mondom, velünk Puskás Ferenc hitette el, hogy tudunk futballozni, és bárkit képesek vagyunk legyőzni, egyáltalán nem túlzok. Bárki volt az ellenfél, minden meccs előtt azt mondta, ők is tizenegyen vannak, mint mi, és nem tudnak többet nálunk. Sokszor kérdeztük tőle, miként veszthette el az 1954-es világbajnoki döntőt a magyar válogatott, amire rendszerint azt felelte: ott mi nem nyerhettünk. Ebből tudtuk, hogy valami titok lappang a berni meccs kapcsán...”

A Panathinaikosz küldöttsége egyébként péntek délután a repülőtérről egyenesen a Bazilikához ment. Az idén százesztendős görög elitklub ifjú labdarúgói és vezetői egy, a klub címerével díszített zöld-fehér mezt hagytak a sírnál a tisztelet és a szeretet jegyében.

Ugyanezt tették a Real Madrid képviselői is. A spanyolok becses ereklyét hoztak magukkal: a Ruud van Nistelrooy dedikálta Real Madrid-mez a Puskás-kupa egyik ajándéka lett.

A gyerekek ajándéka. A szombat ugyanis elhozta a legfontosabb eseményt, a futballt. Kora délután lépett pályára a szokásos hófehér szerelésben öltözött Real Madrid, és a jellegzetes zöld mezben pompázó Panathinaikosz. A lelátón több százan figyelték, ahogy az ifjú vendégek technikásan, szellemesen teszik-veszik a labdát, a spanyolok éppenséggel egészen technikásan, s nem véletlen, hogy nyertek is 3–0-ra. A jelenlévők többsége azonban a felcsútiakra figyelt, s nem csalódhattak, hiszen a Puskás-akadémia csapata igazán meggyőző futballal 1–0-ra legyőzte a Bp. Honvédot.

A torna igazi családi program, társadalmi esemény, éppen olyan, amellyel visszalophatnak valamit a magyar labdarúgás elveszett nimbuszából. A slágermeccset vasárnap rendezik, a Puskás Ferenc Akadémia tehetségei a Real Madriddal csapnak össze Székesfehérváron a 15 órakor kezdődő döntőben – előtte, 13 órától a Bp. Honvéd fiataljai játszanak a Panathinaikosszal a bronzéremért.

Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
28 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
31 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
48 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik