Mintha 0–0-ról indulnának

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.06.15. 00:49
Címkék
A pekingi olimpiáról lemaradó magyar férfiválogatott Bosznia-Hercegovina ellen vb-selejtezőt játszik. Skaliczki László csapata egy hete Gyöngyösön csupán 27–25-re nyert, ezért a szombati visszavágón a bosnyákok teljes joggal bízhatnak a továbbjutásban.

A veszprémiek beállósa, a trükkös góljairól és töretlen derűlátásáról közismert Gál Gyula a hét elején a tatai edzőtáborban mondta: „Lehet, hogy vért ittak a bosnyákok az első meccs előtt, de mi még egyszer nem játszhatunk olyan sok hibával, mint Gyöngyösön. Tudjuk, mit rontottunk el s azt is, hogy ezzel önmagunkat hoztuk nehéz helyzetbe. Nekünk kell javítanunk is.”

A javítás lehetőségével szombaton Szarajevóban élhetnek Skaliczki László szövetségi kapitány játékosai, akik a vb-selejtező első meccsén Gyöngyösön csupán 27–25-re győztek, vagyis majdnem olyan, mintha nulla nulláról indulna a visszavágó. Otthon pedig esélyesebbnek látszanak a bosnyákok.

Ugyanis a végsőkig elszántak, mert ilyen közel még sosem álltak ahhoz, hogy világversenyre kijussanak. A magyarok viszont már minden nagy tornán jártak, sőt többször főszerepet játszottak (vb-döntő 1986-ban, olimpiai bronzmeccs 1980-ban, 1988-ban és 2004-ben), s januárban a horvátországi vb-n is jó eredménnyel szeretnék feledtetni, hogy Pekingről lemaradtak. A világbajnoki mezőnybe jutáshoz azonban – jól mondta Gál Gyula – a Gyöngyösön mutatottnál sokkal jobb játékra lenne szükség szombaton.

Mi lehet ennek az akadálya?

Főleg a bosnyákok fanatikus győzni akarása és remek felkészültsége, a szarajevói csarnok 7000 szurkolója és hatásuk az izlandi bírókra. Emellett a magyarok több gondja – Puljezevics Nenad derékbántalmai, Fazekas Nándor talpsérülése, Eklemovics Nikola és Katzirz Dávid kézsérülése, illetve a két jobbszélső, Iváncsik Tamás és Gulyás Péter kiválása (mindkettejüknek a lába sérült) –, valamint több átlövő évad végi harmatos formája, amely Gyöngyösön sok taktikai fegyelmezetlenséggel, egyeseknél önbizalomhiánnyal, másoknál bátortalansággal párosult.

Mi szól a magyarok mellett?

Leginkább sokkal nagyobb nemzetközi rutinjuk, klasszis kulcsjátékosaik német, spanyol, dán és persze magyar élklubokban szerzett tapasztalata, színesebb taktikai repertoárjuk, jobb erőnlétük. A kétgólos előny persze vékonyka alap, ám ha az elején nem elfogy, hanem elkezd hízni, lendületbe jöhet és a folytatásban is szárnyalhat a nagyobb tudású, több kiemelkedő egyéniséggel (Nagy László, Laluska Balázs, Eklemovics Nikola, Ilyés Ferenc, Mocsai Tamás, Iváncsik Gergő) és főleg rutinos kapusokkal (Puljezevics, Fazekas) felálló Skaliczki-csapat.

A magyarok jól játszottak a litvánok ellen a két tesztmeccsen, aztán a remek főpróbát nyögvenyelős gyöngyösi előadás követte. A csapat betlizése miatt pedig van okunk a szorongásra a visszavágó előtt. Gyöngyösön nem látszott annyi tűz, akarat és szív a mieinkben, amennyi a bosnyákokban volt, s érthető, hogy a balkániak a nekik sikerrel felérő kétgólos vereség után hatalmas önbizalommal és motiváltsággal várják a szkopjei csatát.

„Össze kell szednünk magunkat, mert a világbajnokságon nekünk szinte kötelező elindulnünk. Rosszul, sok hibával játszottunk az első meccsen, de szombaton javítunk” – hangoztatta Nagy László, a magyarok jobbátlövője.

„Nem lesz könnyű a sérült Iváncsik Tamást és Gulyás Pétert helyettesíteni, de szeretnék élni a kapitány bizalmával. Megbeszéltük, hogy olyan nyugodtan és bátran kell játszanom, mint a Dunaferrben. Az indításokban és a védekezésben lesz sok feladatom” – mondta Miss Zoltán, az újonc jobbszélső.

Halid Demirovic szövetségi kapitány sok kitűnő idegenlégióst hívott haza a vb-selejtezőre. Közülük Gyöngyösön is bizonyított Enid Tahirovic (kapus – Koper, szlovén), Mirsad Terzic (3 gól, balátlövő – Celje, szlovén), Nikola Prce (4, balátlövő – Octavio, spanyol), Damir Doborac (4, irányító – Koper), Branislav Obradovic (4, jobbátlövő – Antequera, spanyol). A második meccsen már pályára léphet Bojan Skoko (beállós – Koper). A bosnyákok összeszokottságáról, gyorsaságáról és szemfülességükről egy hete meggyőződhettünk.

Hasonló csatát, pokoli ütközetet várhatunk szombaton is.

Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
17 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
17 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
30 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
49 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
9 órája