Egységben az erejük

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2008.07.09. 06:50
Címkék
Új összetételű női négyes vág neki a pekingi olimpiának. A Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa alkotta hajó a június eleji, szegedi Világkupán mindössze néhány centivel kapott ki az örök mumus német egységtől. 2006 óta – amikor is Szegeden a magyarok nyerték meg a világbajnokságot – most jártak a legközelebb a mieink Katrin Wagner-Augustinék hajójához. S hogy Pekingben meddig jutnak?

Szokványos szolnoki délelőtt. A parton mélázó horgászok, a vízen legjobb férfi kajakosaink, Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor és Benkő Zoltán lapátolnak, a motorosban Sári Nándor osztja az utasításokat a pekingi olimpiára készülő tanítványainak.

A női szakaszban már a vizes holmik száradnak a napon, Kovács Katalinék ugyanis korán kezdték a napot, ők nyerték meg a reggeli „turnust”: ha tetszik, ha nem, nyolc órakor üdén, frissen már a vízen volt a helyük a lányoknak.

Ők azonban nem panaszkodnak. Megszokták már a korai kelést, a kemény munkát, no és egymás rigolyáit is. Ami az olyan aprócska faházban, mint amilyen a szolnoki ideiglenes otthonuk, meglehetősen nagy tűrőképességet igényel.

A szűkös előtérben sportcipők sokaságába és egy tűzpiros magassarkúba botlik az ember. A kakukktojás Kovácsé, előző este ugyanis szponzori rendezvényen vett részt. A „nappali” közepén egy kis televízió szól, a Tüskevár filmkockái peregnek, s Matula bácsi életbölcsességei mellett kétszeres olimpiai bajnokunk, Janics Natasa bíbelődik laptopján. A hordozható számítógép egyébként létszükséglet a csapatban, a másik – mindössze kétágyas – szobában Kozák Danuta és Szabó Gabriella is az internetet böngészi.

„Ha tehetjük, kikerüljük a rólunk szóló cikkeket – mondja a vízi edzés után éppen hajszárításra készülődő Kovács Katalin. – Már nekünk kellemetlen, hogy ennyire csak a botrányokra, a női szakág történéseire fókuszálnak az újságírók. Szeretnénk egyszerűen csak tenni a dolgunkat. A nyugalom most mindennél fontosabb.”

A nyugalom és a derű.

Ez most szinte kézzelfogható a lányok társaságában, ugratják egymást, ha adódik, minden esetben leütik társaikkal szemben a magas labdát. Olyan, mintha évtizedes barátnők lennének, pedig „csak” igazi csapatot alkotnak. És ez jelen esetben sokkal fontosabb a barátságnál. Eltérő egyéniségükkel, más-más vérmérsékletükkel, más korosztály tagjaiként is képesek megteremteni az egységet, amely a sikerhez kell. A másikat tiszteletben tartva, vállt vállnak vetve.

„Úgy tűnik, ez a mentalitás átragadt ránk a fiúkról – magyarázza Kozák Danuta. – Jó hatással van ránk, hogy velük edzünk. Ha például valami kisebb konfliktushelyzet adódik, hozzájuk hasonlóan azon nyomban kiadjuk magunkból, nem hordozzuk az idők végeztéig. És tulajdonképpen mind a négyen tisztában vagyunk vele: bármit is mondunk egymásnak, igazából azért tesszük, hogy jobbak legyünk.”


folytatás...
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik