Nincs elfogultság

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.09.24. 23:34
Címkék
Eddie Jordan szerint jogos volt Lewis Hamilton büntetése a Belga GP-n, a pilóták rendezni szeretnék a sikánlevágás kérdését. Szingapúrban, az első éjszakai nagydíj helyszínén szakad az eső.

Szingapúrba érve sokan még mindig a McLaren elutasított fellebbezésével vannak elfoglalva. Pontosabban azzal az összeesküvés-elmélettel, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség, az FIA a Ferrari pártján áll, különösen, ha a McLaren, még inkább, ha Lewis Hamilton az ellenérdekelt fél. Ezt annak alapján mondják, hogy a szervezet kedden úgy döntött, a Belga GP-n kirótt, időbüntetésre váltott boxutcán áthajtásos szankció ellen nem lehet fellebbezni, azaz Hamilton az azóta letudott Olasz Nagydíj utáni állással megegyezően egy ponttal vezet a vb-pontversenyben Felipe Massa előtt. Eddie Jordan szerint azonban ez nem az FIA elfogultsága miatt van így.

„Azért azt észre lehetne venni, hogy az idén ez már az ötödik eset, hogy megbüntetik, az első négy teljesen egyértelmű volt. Ha én lennék Hamilton csapatfőnöke, félrehívnám, és azt mondanám: »Lewis, te vagy a legmegfelelőbb ember ebbe az autóba. Légy nyugodt, bízz önmagadban, de ne csinálj olyat, amire nincs szükséged!« – mondta Jordan, majd rátért az elméletgyártókra. – Ha visszagondolunk arra, amikor elállta egy versenyzőtársa útját az időmérőn, akkor az egyértelmű eset volt. Montrealban hátulról belerohant Räikkönen autójába piros jelzés alatt, az is egyértelmű volt. Nem szabad azon lovagolni, hogy megint minket vettek elő. Ez a vereség elhárításának legegyszerűbb formája. El kell érni, hogy ne szegje meg a szabályokat ahhoz, hogy nyerjen. Nagyszerű pilóta, de le kell higgadnia, és kicsit alázatosabbá kell válnia.”

Mindettől függetlenül a vitás Hamilton–Räikkönen-affér lényege, a sikánlevágás, pozícióvisszaadás, előzés is téma még a versenyzők között is. A pilótaszakszervezet, a GPDA éveken át küzdött azért, hogy a bukótereket leaszfaltozzák, mert azon jobban tapad az autó, a fékek még fognak, azaz biztonságosabb az ilyen menekülőzóna, mint a kavicságy, amelyen gyakorlatilag sebességcsökkenés nélkül bukdácsolnak végig az autók, hogy a gumifalba álljanak a végén. Csakhogy ezeken az aszfaltozott helyeken, ha dupla kanyarba esnek, most simán átvágnak a pilóták, ha nem tudják rendesen bevenni az ívet. Így tett Hamilton is, úgyhogy most arról folyik a szó, hogy a biztonságossá tett bukótereket miként lehetne úgy átalakítani, hogy azért ne száguldhasson át rajtuk senki.

„Lewis valószínűleg sohasem támadott volna a buszmegállónál, ha nem lett volna tudatában annak, hogy a kanyarban aszfaltozott a bukótér” – közölte Mark Webber, míg a GPDA – amelynek Hamilton, Massa és Räikkönen sem tagja – elnöke, Pedro de la Rosa azt mondta, a menekülőrész végében felállított műanyag bója sem jó megoldás, mert megdobja az autókat.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
26 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája