Egy sorral nehéz

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.10.08. 01:23
Címkék
Kikapott 5–4-re az Alba Volán a formába lendülő Vienna Capitals otthonában, így egyelőre nem ért véget az immár négymeccses győzelemmentes sorozat.

Azért kellemesebb helyet is el le hetett képzelni ahhoz, hogy az Alba Volán újra a győzelem ösvényére lépjen, mintsem a Vienna Capitals csarnokát. Az Albert Schultz Eishalle ugyanis nem a „fehérvári ördögök” kedvenc utazási célpontja, tavaly nulla ponttal és 3–11-es összesített gólkülönbséggel végeztek itt. Ehhez jön még, hogy a Caps három rendes játékidős győzelemmel és több mint két és fél órán át tartó, kapott gól nélküli produkcióval melegített a kedd estére, azok után, hogy négy vereséggel nyitott. Kevin Gaudet-nak a régóta nélkülözött Aaron Fox és Andreas Judex mellett Darcy Werenka szolgálatáról is le kellett mondania, mert a bekk térdét úgy ellőtték pénteken, hogy még hétfőn is csak vizsgálgatták a duzzanatot. A szintén sérültnek mondott csapatkapitány, Viktor Ignatjevs viszont bekerült a Capitals keretébe, és embereinek azt mondta Gaudet: Palkovics Krisztián sorát fogják meg, akkor nyernek…

Nem fogták meg, de nyertek. Az első harmadban Palkovics asszisztot adott, Ocskay Gábor meg belőtte, emberhátrányból. Ettől eltekintve azonban nem sok ok volt az örömre, a Vienna ugyanis ekkor már 2–0-ra vezetett, mindkétszer a harmadik és negyedik sor keveréke volt éppen a jégen, a harmadiknál viszont a Palkovics-féle. A negyedik már nem is szimpla, hanem kettős fórból született, azaz amikor meg lehetett roppantani a sógorokat, akkor az osztrák bírók meglökték az osztrák szekeret.

Csakhogy az Ocskay, Palkovics duó így sem volt hajlandó behódolni, a második szünet előtt ismét szépített.

Lohasztotta azonban az éledő reményeket, hogy a harmadik harmad kapásból magyar kiállítással kezdődött, amiből Patrick Lebeau megszerezte az ötödik Capitals-találatot Ocskay azonban lőtt még egyet, és a meccsek óta a gatyáját is elkoptató Sofron István is betalált, így maradt kilenc perc a hosszabbítás kiharcolására. Ezt azonban Volán-kiállítással honorálták, így már nem is maradt erő többre.

Jól jönne egy kis pihenő….

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
25 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája