A világ legjobbjai az Arénában

L. Á.L. Á.
2008.10.10. 01:07
Címkék

December 5. és 7. között ismét a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont az OTP Bank négyesfogat-hajtó és díjugrató Világkupának, amely a tavalyihoz hasonlóan nagy csatákat ígér. Az idén már nemcsak a díjugratás, hanem a fogathajtó-viadal is hivatalos Vk-forduló lesz, amelyen tiszteletét teszi a sportág elitje.

„Rés a kelet–nyugat falon” – így jellemezte tavaly a Nemzetközi Lovas Magazin az első budapesti lovas Vk-t. Lázár Vilmos főszervező és stábja ugyanis idehaza is képes volt megvalósítani a nyugaton már évtizedek óta zajló nagy lovasversenyek színvonalát és körítését. Ráadásul úgy, hogy a magyar szponzorok „vakon”, bizalmi alapon álltak a rendezvény mellé. Amely a három nap során több mint húszezer nézőt vonzott a Budapest Sportarénába. Az idén Lázárék ismét rangos versenyt hoznak tető alá decemberben. Ráadásul az idén már nemcsak a díjugratás, hanem a négyesfogathajtóviadal is hivatalos Világkupává minősült.

„Díjugratásban nyolc, míg fogathajtásban a sorsolásnak köszönhetően öt élvonalbeli versenyző is itt lesz. A tavalyi nagy sikerű viadal után óriási az érdeklődés a magyar Világkupa iránt” – árulta el Lázár Vilmos.

Bár a szerződéskötések még folyamatban vannak, a 18 magyar versenyző mellett nagyon úgy tűnik, hogy díjugratásban hárman is itt lesznek a világranglista legjobb harminc versenyzője közül. A világhírű brit Whitaker fivérek egyike, az athéni olimpián negyedik belga Ludo Philippaerts is eljön hazánkba, s úgy tűnik, nyeregbe ül az 1996-os atlantai és a 2000-es sydneyi olimpián csapatban aranyérmes, világbajnok német Lars Nieberg is. A négyesfogat-hajtók fedeles versenyére pedig már meg is történt a sorsolás, e szerint a svéd Fredrik Persson, a svájci Daniel Würgler, az ausztrál Boyd Exell és a holland Koos de Ronde mellett Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Móró Lajos is rajthoz áll. És hogy a körítésről is essék néhány szó...

„Igazi lovas show várható decemberben. Láthatjuk Richter Flóriánt, a monte-carlói cirkuszfesztivál győztesét, aki lovasakrobata számával lép fel, továbbá a világhírű suttogót, Francois Pignont, aki először teszi tiszteletét az Arénában. Ismét lesznek amatőr díjugrató- és fogathajtóversenyek, amelyeken hazánk híres médiaszemélyiségei, sportolói is indulnak” – mondta Lázár Vilmos, aki elmondta, hogy a pénteki versenynap ingyenes lesz a gyerekek számára.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája