Öt győzelem, öt vereség az Alba Volán mérlege

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.10.13. 07:07
Címkék
Kikapott 3–1-re az Alba Volán a Villach vendégeként, amely egyenlő létszámnál ötször is betalált, előnyből egyszer sem, bár a magyar bajnok is kihagyott egy büntetőt.

Örök érvényű alapelvek határoz ták meg a két csapat játékát vasárnap este. Az Alba Volán a „Győztes csapaton ne változtass!”, a Villach meg a „Hazai pályán nyerni kell!” tételekhez igazodva korcsolyázott jégre. Az indoklások nemcsak a történelemből, hanem a közelmúltból is táplálkoztak. A magyar bajnok egy ötössel küldte haza a dallamos nevű Tiroler Wasserkraft Innsbruckot pénteken – bár a derék osztrákok maradtak egy éjszakát annak ellenére, hogy a vereség dühével követelték a szabályok alapján valóban azonnal járó, mérkőzésről készített DVD-t –, a Villach meg utolsó három otthon megrendezett meccsét egyaránt behúzta. Ez a tripla egy híján ki is töltötte a VSV győzelemrovatát, ugyanis a városhatár átlépése sokkolólag hat a csapatra, hogy mást ne mondjunk, három hete Fehérváron is kikapott a már-már legendás 3–2-es sorozat utolsó mérkőzésén. Mindezeket számba véve mondta azt Larry Huras, hogy nem igazán érdekli, menynyire van jó passzban a Volán, két pontot vár alakulatától. Itt jegyezzük meg, az Alba az Innsbruck ellen teljesítette a hétre tervezett minimális pontmenynyiséget, így a lehető legjobb lelkiállapotban kezdhetett.

Ezt törte le a két gyors kiállítás, majd a párossal megtoldott harmadik, amelyet megelőzött Roland Kaspitz egyenlő létszámnál szerzett vezető gólja.

Zárójelben megemlítendő, hogy ekkorra a Jesenice 5–0-ra vezetett országos riválisa, az edzőt is váltó Ljubljana ellen, igaz, a Vienna még nagyobb vérfürdőt rendezett az Innsbruck ellen.

Fontosabb azonban, hogy Kovács Csaba egyenlített, ám csak percekig volt egál, mert Benjamin Petrik is gólszerző lett, úgyhogy a Volán másodszor is indulhatott az eredmény után. Indult is, csak Nathan Martz büntetője kimaradt, és amíg a hátrányos helyzeteket rendre megúszta az Alba, addig öt az öt ellen harmadszor is kapitulált, azaz kezdtek elúszni a pontok.

El is úsztak, mert a finisben Kaspitz asszisztot is jegyzett a két gólja mellé – sőt ezúttal a mieink távoztak ötössel –, úgyhogy a Volán négy győzelem, négy vereség és egy győzelem után egy vereséggel folytatta szereplését.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
6 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
21 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
32 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája