Viva Espana!

Fantasztikusan, minden várako zást felülmúlóan teljesít eddig a bajnokságban az Ecopolis, a spanyol élvonalban legutóbb az ötödik helyen végző együttes egyedüliként százszázalékos, öt győzelemmel áll a tabella élén, s örömteli leírni, ebben nagy szerepe van Ujhelyi Petrának. A 27 éves, nagykőrösi születésű center kiegyensúlyozottan játszik, csapata harmadik legeredményesebb dobója, s az egész bajnokságot tekintve átlagban a harmadik legtöbb labdalopás is az ő nevéhez fűződik.

Mi a titkuk?

A jó csapatszellem – válaszolja kissé álmosan a hétfő délutáni szieszta után ébredező center. – A kezdő ötösünk nagyon egyben van, hihetetlenül gyorsan ráéreztünk egymás játékára. Általában két-három hónap kell ahhoz, hogy egy átalakuló együttes tagjai megszokják egymást, öszszecsiszolódjanak, megtanulják a másik mozgását, ritmusát. Itt most mi szinte az első közös edzés után megleltük az összhangot, klappolunk egymáshoz.

Öt meccsen ötször nyertek. Azért ehhez ennél több kell…

Jó játékosokból áll a csapat, van egy amerikai, egy montenegrói, egy szerb, egy brazil és egy szlovén légiósunk a spanyolok mellett. Azért még nem kell minket bajnokesélyesként kezelni, mert a két nagycsapattal, az Euroligában szereplő Salamancával és a Valenciával még nem is játszottunk, de azt hiszem, elég jók vagyunk ahhoz, hogy a négybe bekerüljünk. Az pedig már klubtörténeti csúcs lenne, hiszen a legutóbbi ötödik hely volt eddig a legjobb szereplése az egyesületnek.

Mitől megy önnek ennyire jól a játék?

Amint már mondtam, jó az összhang a játékosok között. Másrészt az amerikai bedobónk, Cathy Jones félelmetesen jól dob kintről, így őt az ellenfelek nem merik szabadon hagyni, ezért engem ritkábban kettőznek le, ami nagy segítség egy centernek. Az előző idényben a török Galatasarayban sokkal hullámzóbb volt a teljesítménye. Mi a különbség a két klub között?

Ott hatalmas volt a stressz. Minden egyes vereség után fenyegettek minket, állandóan válságstábok alakultak, s rendszeresek voltak a büntetések egy-egy gyengébb teljesítmény után. Itt nyugalom van, nincs túlzott győzelmi kényszer. A Rivasnál nyugat-európai szellemű és profi a felfogás, míg a Galatánál erősen kidomborodott a balkáni jelleg… Szóval itt szuperül érzem magam, ami a játékomon is érződik.

Mit csinál, amikor éppen nem kosárlabdázik?

Többnyire Császár Andreával lófrálunk. Csaszi az Estudiantesnél légióskodik, s mivel én 17 kilométerre lakom a fővárostól, sokat vagyunk együtt. Persze a csapattársakkal is eljárunk vacsorázni, vásárolgatni, mert a légiósok általában légiósokkal barátkoznak és töltik szabadidejük nagy részét, hiszen a spanyolok a családjukkal vannak ilyenkor.

Gondol már a lettországi Európa-bajnokságra?

Igen, már nagyon várom. Bár azt nem tudom, hogy a januári felkészülésen ott leszek-e, mert a bajnokságban csak rövid szünet lesz karácsonykor. Szeretném, ha a jó forma megmaradna a kontinensviadalra is, mert eddig sajnos adós vagyok a jó játékkal a válogatottban. Valamiért a klubcsapataimban nyújtott teljesítményemet nem sikerül átmentenem a nemzeti együttesbe, de azon leszek, hogy Lettországban tudásomnak megfelelően játsszak.