Sztárok a BS-ben

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2008.11.14. 23:25
Címkék

Nagy az érdeklődés világszerte a december 5. és 7. között a Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő OTP Bank Lovas Világkupa iránt. Eddig 17 nemzet versenyzői adták le jelentkezésüket, és nemcsak a közép- és kelet-európai régióból várnak lovasokat, Brazíliából és Ausztráliából is akadnak jelentkezők a térség legrangosabb lovas eseményére. A díjugratóknál ismét ellátogat hazánkba az olimpiai ezüstérmes svájci Willi Melliger, míg a fogathajtók mezőnyében a svájci Daniel Würgler és a svéd Fredrik Persson mellett az ausztrál Boyd Exell és a holland Koos de Ronde is felveszi a versenyt hazánk legjobbjaival, vagyis a néhány héttel ezelőtti hannoveri fedeles Világkupán második helyen záró Dobrovitz Józseffel és Lázár Zoltánnal, valamint Móró Lajossal és Juhász Péterrel.

A fő attrakciót természetesen a díjugrató és a fogathajtó Világkupa jelenti, ám a körítés mellett sem szabad elmenni szó nélkül. Hazánk kiemelkedő sportolói, közéleti személyiségei lesznek a főszereplők. Az amatőr fogathajtó-viadalon például többek között kocsira ül Peking kenus olimpiai bajnoka, Vajda Attila, az ötkarikás ezüstérmes úszó, Cseh László, az olimpiai bronzérmes kenus, Kozmann György, valamint a vízilabdások aranyembere, Varga Dániel és aranykapitánya, Kemény Dénes is. A ride and drive show-ban pedig két öttusázóval, Gyenesei Leilával és Sárfalvi Péterrel találkozhatunk az indulók között. De nem csak miattuk lesz érdemes kilátogatni az Arénába: Jean-Francois Pignon „suttogó” lélegzetelállító lovasprodukciója, valamint Richter Flórián akrobata és csapata lovas világszáma is fantasztikus látványt ígér.

Az eseményre már megkezdődött a jegyértékesítés (www.lovasvilagkupa.hu), ám a szervezők fontosnak tartják, hogy a pénteki nap során a gyermekek számára ingyenes a belépés. A budapesti és vidéki iskolák érdeklődésének köszönhetően az első napon már több mint hétezer gyerek nézheti végig a programot.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
16 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
24 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
40 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik