Újra veretlent vertek meg

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2008.11.19. 01:15
Címkék
Játékvezetői hibákkal tarkított, igazi rangadón a Szolnok 73–70-re legyőzte a meccs előtt veretlen Atomerőműt.

Szokás lett az elmúlt hetekben, hogy veretlen csapatokat lát vendégül a Szolnok. Múlt szerdán az addig négyből négyet nyerő Dombóvár látogatott a Tiszaligetbe, s 26 ponttal kikapott, most pedig a liga egyedüliként százszázalékos gárdája, az Atomerőmű volt az Olaj aktuális vetélytársa. A paksiak a négy amerikai és Gulyás Róbert által vezérelve idáig egyenletesen jól teljesítettek, de a szolnoki csapat kétarcúsága is szembeötlő volt: óriási zakók és fölényes győzelmek mutatták, a piros-feketék még keresik a helyes utat.

Hét amerikai pont után jött az első magyar kosár Cziczás Lászlótól, majd Jamal Basit gyűrt be egy ziccert, s máris kérhette első idejét Sabáli Balázs, mert az eredményjelző 9–2-es hazai előnyt mutatott. Az Atomerőmű mestere be is küldte Gulyást, látván Basit palánk alatti remeklését. Néhány, erősen vitatható játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket, ám a meccs kezdett ellaposodni, kevés volt a kosár, sok a szabálytalanság, a reklamálás, ideges a légkör.

Előbb a Duna-partiak higgadtak le, persze nyugtatólag hatott rájuk Gosa néhány parádés megmozdulása, a 31 éves magasbedobó bármit csinált, jól sült el, s a félidőig 23 pontig jutó kopasz amerikai vezérletével tízzel megugrott az Atom. A 16. percben csaknem botrány tört ki, mert a sorozatos kétes bírói fújások népharagot váltottak ki. Minden oldalról különböző tárgyak repültek a parkettre, a vendégkispad mögötti műanyag üveget is betörték a szurkolók. A néhány perces intermezzo után a találkozó továbbra is zaklatott hangulatban folytatódott, de a hazaiak a fergeteges buzdítás ellenére csak kozmetikázni tudtak az eredményen a félidőig.

A szünet után az Olaj hatalmas elánnal vetette magát a játékba, Cziczás két perc alatt nyolc pontot dobott, s máris „meccsbe kerültek” a szolnokiak (24. p.: 47–48). Izgalmas és változatos lett a csata, 16–5-ös Olajroham után 12–0-s paksi etap következett. Az utolsó öt percnek döntetlennel vágtak neki a csapatok, s egyik sem tudott ellépni. 15 másodperc volt hátra, amikor egálnál Basit csak egy büntetőt dobott be két lehetőségéből, s jöhetett a vendéggárda. Kiss Zsolt triplája azonban leszédült a gyűrűről, s Jerome Coleman büntetőivel kialakult a 73–70-es végeredmény.

A meccset játékvezetői műhiba miatt megóvták a paksiak.

Legfrissebb hírek

Egyenlítettek a lettek, kiesésre állnak a győriek – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
4 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
18 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
38 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája