Rekordnevezés a Vk-ra

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2008.11.27. 02:10
Címkék

Bár a domonyvölgyi hófödte Lázár-birtokon még csak ismerkedett a fogathajtás alapjaival a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán, a háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó, Cseh László, korábbi Formula–1-es versenyzőnk, Baumgartner Zsolt és a sportágban már-már haladónak számító labdarúgóedző, Mészöly Géza, alig több mint egy hét múlva már élesben kell bizonyítaniuk, hiszen ők is résztvevői lesznek a december 5. és 7. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő 2. OTP Bank Lovas Világkupának.

A Lázár testvérek által tavaly megálmodott lovasesemény, amelynek csúcspontja a díjugrató és fogathajtó Világkupa, a közép-európai régió legrangosabb viadalává lépett elő. Díjugratásban például húsz nemzet 70 lovasa érkezik mintegy 120 lóval, a szervezők pedig legnagyobb sajnálatukra kénytelenek voltak limitálni a mezőnyt, s visszamondani jó néhány jelentkezést. Az olimpiai ezüstérmes svájci Willi Melliger ismét elindul a versenyen, és itt lesz az egykori Formula–1-es versenyző, Ricardo Patrese lánya, Beatrice is.

A fogathajtóknál a sportág krémje hajt majd ki a küzdőtérre. Köztük Dobrovitz József, aki egy győzelemmel és egy második hellyel a holland Ijsbrand Chardonnal holtversenyben az első helyen áll a fedeles Vk pontversenyében, no és Lázár Zoltán. Előbbinek az idén szenzációs fogatot sikerült összeállítania, így az sem elképzelhetetlen, hogy eljut odáig, és meg is nyeri a februári göteborgi Vk-döntőt. A két fő viadal mellett számos érdekes, látványos program, show-műsor várja az érdeklődőket, amelyek közül kiemelkedik Francois Pignon „suttogó” száma és Richter Flórián, a monte-carlói cirkuszfesztivál győztesének produkciója.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
19 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
27 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
43 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik