Tét a szabadkártya

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2009.01.11. 00:38
Címkék
Szombaton az osztrák Kapfenberg Bulls ellen játssza az elődöntőt az Albacomp a Közép-európai Liga négyes döntőjében. A temesvári final four győztese a 2009–2010-es Eurocup-sorozatban szereplésre kap szabadkártyát, vagyis van miért küzdenie a magyar éllovasnak.

– Győzelmet vár szombaton, a Kapfenberg Bulls ellen?

– Igen, a sikerhez elégnek kell lennie a csapat tudásának és formájának. Önbizalommal telve vágunk neki a négyes döntőnek, mint mindenki ellen. Mindent meg foguk tenni, hogy finalisták legyünk. Ismerem, tisztelem az ellenfelet, de csalóka, hogy veretlenül nyerte meg csoportját, mert a szlovák bajnokság kilencedik és tizedik helyezettjét, valamint a csehek nyolcadik számú együttesét utasította maga mögé a feltűnően sok, hét idegenlégióssal felálló gárda.

A beszélgetés, amely egy újságíró és Peresztegi Nagy Ákos, az Albacomp edzője között hangzott el, híven tükrözi, mire is lehet számítani szombat este. A székesfehérvári együttes, amely szenzációs formában, két bajnoki győzelemmel kezdte az évet, szombat reggel utazik Temesvárra, hogy a Közép-európai Liga négyes döntőjén részt vegyen. Persze a részvételnél sokkal többre áhítoznak Simon Balázsék, akiknek most már a pluszmotivációjuk is meglehet. Kiderült ugyanis, hogy a final four győztese a következő kupaszezonban az Eurocup-sorozatra, (korábban ULEB-kupa) kvalifikálja magát. Ezt Vilo Koller, az európai szövetség berkein belül alakult kupa szervezőirodájának szlovák vezetője mondta lapunknak.

„Egyelőre pénzdíjra nem számíthatnak a résztvevők, ám az előzetes tervek és megbeszélések szerint valószínű, hogy a győztes indulhat az Eurocup csoportküzdelmeiben, selejtező nélkül” – mondta Koller, aki azt is elárulta, a 2009–2010-es idényre a tervek alapján 16 csapatosra bővül a Közép-európai Liga mezőnye, és a cseh, szlovák, osztrák, román, valamint magyar résztvevők mellé a lengyelek újra delegálnak klubokat.

De térjünk vissza a magyar bajnokság éllovasához! A kék-fehérek egyre jobban összeállnak, amit jelez, hogy a Dombóvárt idegenben, míg a címvédő Falcót hazai pályán győzték le különösebben nagy megerőltetés nélkül, így remélhetőleg kirobbanó formában lévő együttes lép parkettre szombaton és vasárnap is.

„Mindent megteszünk azért, hogy méltóképpen képviseljük a magyar férfi kosárlabdázást, amelyre nagyon ráférne a nemzetközi siker. Ha eljutunk a döntőig, és ott a hazai csapattal találkozunk, borzasztó nehéz dolgunk lesz, de ez a gárda képes lehet megnyerni a sorozatot. Ebben a szellemiségben utazunk Temesvárra, szeretnénk örömet szerezni az Albacomp és a magyar kosárlabda szurkolóinak” – fogalmazott Halm Rolland, az Albacomp ügyvezetője.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
34 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
35 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
38 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája