Gerincsérv miatt műtik Barta Nórát

2009.01.20. 23:50
Címkék
Alig épült fel térdműtétje után a pekingi olimpián döntőbe jutó Barta Nóra, amikor kiderült: gerincsérve van.

„Találkozzunk, nem telefontéma” – már ekkor gyanús volt, valami nincs rendben Barta Nórával. „Műteni kell” – de hát szeptemberben operálták a térdét… Valami nem sikerült? „Nem: gerincsérv.” Micsoda…?

Pedig annyira jól alakult minden. A térdműtétet követően amúgy is pihenő következett volna a pekingi olimpia után, ahol három méteren első magyar női döntősként történelmet írt. Barta becsülettel végigcsinálta a rehabilitációt, nem kapkodott el semmit. Visszatért Hollandiába edzője, Ligárt Balázs mellé, és teljes erőbedobással készült.

„Minden edzésen azt éreztem, megállíthatatlan vagyok. Két órákat edzettem azzal az érzéssel a lelkemben, hogy nem tudok hibázni, és nem is hibáztam. Sohasem volt még ilyen” – jellemezte az őszi időszakot.

Aztán egyszer csak érezni kezdte a derekát. Nem törődött vele, egy műugrónak együtt kell élnie az apróbb fájdalmakkal. De egyre jobban sajgott, olyannyira, hogy már edzeni sem tudott. Ugrott hármat-négyet, és könnyeivel küszködve kénytelen volt leülni a medence partján. Jelzett a szervezete: ne csináld, Nóri, baj van. Lumbágóra gyanakodtak, hiszen előfordult már ilyen pályafutása során. Csontkovács, injekció, de semmi sem használt.

Kiderült: két porckorongsérv okozza a fájdalmakat. Dr. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főorvosa először alternatív kezelést javasolt (infúzió, gyógytorna), de ez sem segített. Ha valaha ugrani szeretne még, műteni kell. Tíz éven belül pedig így is, úgy is. Tiszta sor. Csak nehéz. Kegyetlenül nehéz. De Barta Nóra nem az a típus, aki megfutamodik.

A műtét január második felében lesz, a rehabilitáció pedig az operáció másnapján elkezdődik. Három hónappal később újra edzhet, azaz az áprilisi torinói Európa-bajnokságon nem, de a római világbajnokságon már ott lehet.

„Semmi sem tántoríthat el gyermekkori álmaimtól. Mindent elkövetek, hogy minél hamarabb újra csúcsformába lendüljek. Ilyen nehézségek árán is teljes erőbedobással készülök, hogy a londoni olimpián újra történelmet írjak.”

Huszonnégy évesen az ötödik műtétje előtt áll, a vállát kétszer, a hasát és a térdét egyszer-egyszer operálták. Most pedig a gerincén a sor. Hátborzongató.

„Annak ellenére, hogy anyagi és szponzorproblémákkal küszködöm, tudom, még sokra vagyok hivatott. Akármilyen problémák vetődjenek is fel, akkor is elérem a célom” – ígéri.

Akaratból már most is járna az olimpia dobogó.

Legfrissebb hírek

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
6 perce

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
18 perce

Neymar: Egészséges vagyok és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
29 perce

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
48 perce

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
1 órája

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
1 órája

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
1 órája

NBA: ismét Shai Gilgeous-Alexander az alapszakasz MVP-je

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik