Németh vendégjátéka

2009.01.26. 22:46
Címkék

A tervekkel ellentétben nem a Liverpoolban, hanem a Blackpoolban mutatkozhat be a felnőttek között tétmérkőzésen Angliában Németh Krisztián. A „vörösök” támadóját ugyanis egy hónapra kölcsönvette a Championship 15. helyén álló együttes, és már kedd este, a Queens Park Rangers elleni hazai bajnokin bevetheti.

Ahogyan a fiatal csatárt képviselő menedzserirodától megtudtuk, Némethet több gárda is szerette volna szerződtetni, de mindegyik hosszabb távú megállapodásban (fél- vagy egyéves kölcsönvétel) gondolkozott, miközben a Poolnál ennyi időre nem akartak lemondani róla. Rafa Benítez, a „nagy” Liverpool menedzsere a The Independentnek adott nyilatkozatában Fernando Torres, Robbie Keane, Dirk Kuyt, Ryan Babel és David N’Gog mellett hatodikként Németh Krisztián nevét említette a bevethető csatárok között, ezért csak rövid időre akart lemondani róla – feltételekkel. Kiemelte, hogy az új gárdája legyen közel a városhoz, és engedje meg, hogy Németh hetente legalább kétszer a Liverpool felnőttcsapatával gyakorolhasson.

A Blackpool dicsőséglistája nem túl hosszú, egy megnyert és két elveszített FA-kupadöntő szerepel rajta, az elmúlt évtizedeket alacsonyabb osztályban töltötte. A második ligába 2007-ben, rájátszás után került fel, újoncként a 19. helyen zárt, és a megkapaszkodáson kívül most sincs jelentősebb célja.

A keret legismertebb játékosa a szabadrúgásairól is ismert, 64-szeres ír válogatott Ian Harte, aki tagja volt a 2001-ben Bajnokok Ligája-elődöntőt játszó Leeds Unitednek. A csapatot jelenleg Tony Parkes irányítja ideiglenes menedzserként, a posztot korábban főállásban betöltő Simon Grayson decemberben mondott le.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
5 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
5 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
28 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
29 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája