Jól odavágott a Sopron

2009.01.28. 01:59
Címkék
Két és fél negyeden keresztül hatalmas csatára késztette a lengyel Kraków a magyar bajnok Sopront a nyolcaddöntő első felvonásán, de végül az MKB felőrölte ellenfelét, és magabiztosan nyert 81–58-ra, így 1–0ra vezet az egyik fél második sikeréig tartó párharcban.

Még el sem kezdődött a találko zó, máris óriási lett a hangzavar: a kivetítőn megjelent, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott remek hajrával 28–27-re legyőzte Dél-Koreát, zúgott is a „ria, ria, Hungária” a lelátó magyar részén.

Karácsonyi volt a hangulat Sopronban. Nem sokkal a meccs kezdete előtt hatalmas pelyhekben hullott a hó, a játékosok pedig ajándékokkal, mellé dobott ziccerekkel kedveskedtek egymásnak. Jelena Milovanovics egy remekbeszabott sapkát adott az amerikai Candice Dupree-nek, aki ezt zokon vette, reklamált, és egy technikai hibával is gazdagodott. A hazaiak találtak rá előbb a jó ritmusra, Kathleen Macleod hat perc alatt egymaga rámolt be nyolc pontot, és ponterőssége mellett kiválóan irányította a Sopron játékát. Kénytelenek voltak tenni valamit a vendégek, akik zónára váltottak védekezésben, ami meg is hozta az eredményt: 8–0-s rohanás után máris egál volt, sőt Ewelina Kobryn büntetőivel már a piros mezesek vezettek (11. p.: 17–18).

A következő percben Milovanovics előbb összeszedte harmadik hibáját, aztán behintett egy laza hármast, átsegítve a holtponton a hazaiakat, akik a félidőre hiába voltak szinte valamennyi statisztikai mutatóban jobbak, mindössze három ponttal vezettek. Igazolódtak Székely Norbert vezetőedző szavai, aki előre megmondta, ha az egyéni képességek dominálnak, bajban lehet csapata. Az egész meccsen érezhető volt, hogy amikor nem működött a hazaiak csapatvédekezése, egy az egyben rendre megverték a soproniakat a jól képzett vendégek.

Szenzációsan folytatta a harmadik negyedben a zöld-sárga együttes: Milovanovics és Macleod kosaraival repesztett egy 10–4-es etapot, s rögtön megnyugtató, kilencpontos lett az előny.

A 26. percben az addig csak gólpasszadásban jeleskedő Honti Kata is megszerezte első pontjait, és már 11 pontosra nőtt a magyar bajnok előnye. Fogyóban volt a lengyelek ereje, egyre többet hibáztak, többször eladták a labdát, pontatlanul céloztak, míg a vendéglátó ez időtájt megállíthatatlanul játszott, továbbra is Milovanovics és Macleod volt elemében. Horti Dóra elegáns tempójával a 33. percben már húsz pont volt a két együttes között, s ha bárkinek is kétségei lettek volna, ekkorra eltűntek. A hajrában már a közönségnek is játszott a Sopron, míg a lengyelek beletörődtek: pénteken az életben maradásukért harcolnak Krakkóban.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
5 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
6 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
28 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
30 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája