Zsákolni még nem tud

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.02.06. 00:19
Címkék
Mindössze 19 éves, érett játéka és higgadtsága mégis sokéves nemzetközi rutint sejtet. Jelena Milovanovics volt a hőse a szerdai Sopron–Kraków Euroliga-nyolcaddöntő 3. mérkőzésének, amelyet a soproniak 79–70-re megnyertek. A szerb center éppen akkor lépett elő vezérré, amikor a magyar bajnoknak a leginkább szüksége volt a segítségre.

A krakkói vereséget követően a klub vezetősége úgy vélekedett, hogy nem volt vezére a küszködő csapatnak. Tudott erről? A krakkói vereséget követően a klub vezetősége úgy vélekedett, hogy nem volt vezére a küszködő csapatnak. Tudott erről?

Nem, de egyetértek a megállapítással – válaszolta Jelena Milovanovics.

Szerdán előlépett vezérré, és győzelemre vezette a Sopront. Mennyire volt tudatos a szerepvállalása?

Amikor Sopronba szerződtem, az első, vele folytatott komoly beszélgetésem során Török Zoltán ügyvezető azt mondta, szerinte én lehetek a csapat vezére, látja bennem ezt a képességet. Ez is eszembe jutott szerdán, amikor a hajrában a lengyelek átvették a vezetést. Éreztem, néhány biztató szó kell a lányoknak, el kell vállalnom a kezdeményezést és az ezzel járó felelősséget. Persze ettől a meccstől függetlenül még mindig nem egészen tudom, mi az, amivel rendelkeznie kell egy igazi vezéregyéniségnek, de érzem, valami mocorog legbelül a kritikus pillanatokban.

Az utolsó két percben szerzett hat pontot, adott egy gólpasszt és leszedett két lepattanót…

Úgy éreztem, vállalkoznom kell. Bejött.

Fiatal kora ellenére érett a játéka, és imponáló a nyugalma. Mi a titka?

Talán az, hogy mindig idősebbekkel játszottam, mindig akadt egy-egy rutinos játékos, akitől tanulhattam. Így volt ez Sopronban is, hiszen Károlyi Andreától és Albena Branzovától is rengeteg tapasztalatot szereztem.

Hogyan lett kosárlabdázó?

Édesanyám tizenöt évig játszott, ő szerettette meg velem a sportágat. Hatévesen elvitt egy edzésre, s ott ragadtam. Karrierem során ő motivált a leginkább.

Van példaképe?

Kevin Garnett és Lisa Leslie játéka tetszik. Utóbbi az első nő, aki zsákolt.

Igaz, hogy ön is szeretne megtanulni zsákolni?

Igaz, de szerintem sosem fog sikerülni. Néha edzés végén megpróbálom, de addigra már rendre elfáradok, és nem megy…

Még 2007 májusában igazolt Sopronba, két hónappal azelőtt, hogy a szerb tizennyolc éven aluli válogatottal Európa-bajnokságot nyert, és berobbant a nemzetközi elitbe.

Óriási élmény volt hazai közönség előtt, Újvidéken aranyérmet nyerni, nekem pedig áttörést jelentett. A torna legjobbja lettem, ekkor éreztem először, hogy elismerik a teljesítményemet. Az elődöntőben 32, a fináléban 26 pontot dobtam az oroszok és a spanyolok ellen.

Hogyan került Sopronba és miért éppen oda?

Az ügynököm mondta, hogy keres a magyar bajnok, és nagyon akarnak. Örültem, mert szerettem volna kimozdulni Szerbiából, de nem akartam messzire kerülni, hogy szülővárosomban, Kragujevácon és Újvidéken élő rokonaimhoz közel legyek. Tökéletes megoldás volt, és utólag azt mondhatom, életem eddigi legjobb döntése, hogy ideszerződtem.

További tervei?

Jövő nyárig ideköt a szerződésem, addig minden erőmmel a Sopron sikereiért hajtok.

Idén mire lehet képes ez a fiatal együttes?

Jó lenne bejutni az Euroliga négyes döntőjébe, a bajnokságban és a kupában pedig a címvédés a cél, de nehéz lesz, mert a Pécs erősebb, mint tavaly. Egy biztos, fantasztikus meccseket fogunk velük játszani…

Legfrissebb hírek

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
14 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
37 perce

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
43 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
44 perce

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
1 órája

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik