Túlteljesített terv

2009.02.14. 23:30
Címkék
Kikapott szétlövéssel 5–4-re az Alba Volán a Red Bull Salzburgtól, de így is szerzett egy pontot, azaz pontelőnnyel várhatja az utolsó fordulót a kilencedik helyért folytatott versenyben.

Azzal a céllal utazott el a Red Bull Salzburg elleni mérkőzésre az Alba Volán, hogy a szezonban először legalább egyszer betaláljon a bajnok ellen idegenben. Itthon sikerült ez már sokkal többször is, idegenben viszont kevésbé ment, 0–2 és 0–5 volt a két eredmény a mieink szempontjából, és a péntek este sem kezdődött jól, Horváth András hét és fél perc után már útban volt az öltöző felé, mivel bottal lökés nyomán a bíró öt perc plusz végleges fegyelmivel száműzte. A harcias hangulat később sem hagyott alább, Sofron István is bunyózott egy jót, de ami fontosabb, a második szünet előtt közvetlenül egyenlített – 3–3-nál!

Fekete Dániel és a január hónap legjobb EBEL-es fiataljának megválasztott Nagy Gergő lett gólszerző korábban, jelezve, a csapat akkor is versenyképes, ha a fáradt első sor kevesebb feladatot kap, a Palkovics Krisztián meg betegsége miatt nem is játszik.

De aztán Ocskay Gábor is jelentkezett, emberhátrányból egyenlítve 4–4-nél, a végül 43/47es mérleggel záró Hetényi Zoltán pedig tavalyi szenzációs önmagára emlékeztetett. Következett a hosszabbítás, majd újabb gól híján a szétlövés. Azt viszont már a szerencse döntötte el, no meg Stéphane Julien, a címvédő egyik új igazolása…

Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
19 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
31 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
38 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
46 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája