A bosszúnál előrébb való a siker

V. G.V. G.
2009.02.21. 01:39
Címkék

A kurta és furcsa ománi „kirándulás” végállomása Miskolc lett: a közel-keleti portyáról első szóra hazatérő Gálhidi György 2005 ősze után újból a Diósgyőr kispadján ül élvonalbeli bajnokin. A sors különös játéka, hogy decemberben még úgy tűnt, az 55 esztendős szakember a tavaszi nyitányon éppen a piros-fehérek aktuális ellenfelét, a Soproni Liga utolsó helyére szoruló REAC-ot dirigálja. Rákospalotán viszont a rutin és tapasztalat helyett a fiatalos lendület s így Hevesi Tamás vitt mindent. Hiába hitte Gálhidi György, hogy ő lesz a befutó, az utolsó utáni pillanatban második helyre szorult a kétszemélyes versenyfutásban. Nem titkolta, hogy bántotta az elutasítás – de máris itt a vissza nem térő alkalom, hogy elégtételt vegyen a „tüskéért”.

Csakhogy Gálhidi György nem az a fajta, aki bosszúra szomjazik.

„Személyes ügyeimet nem helyezhetem a csapat érdekei elé – érvelt a DVTK edzője. – Sokadrangú szempont csupán, hogy bizonyítsak a rákospalotaiaknak. Ez az epizód újévkor lecsengett, ma már sokkal fontosabbnak tartom, hogy jól rajtoljunk.”

A játékon azonban volt (és van is még) mit csiszolni, ám ettől függetlenül is lesz miért aggódniuk a vendég sárga-kékeknek: a kiesés réme fenyegeti a csapatot, és a közvetlen riválisok között számon tartott DVTK elleni esetleges kudarc mindjárt a tavaszi „túlélőtúra” elején megpecsételné a palotaiak sorsát.

„Sajnos számolnunk kell azzal is, hogy hátrányunk tizennégy pontra nő a diósgyőriekkel szemben – ismerte el Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója. – Célunk így is az életben maradás! A télen olyan körülmények között készültünk, amelyek méltatlanok egy élvonalbeli csapathoz. Pályagondokkal küszködtünk, a szűk, tizennyolcas keretünk sérülés és betegség miatt megfogyatkozott. Sokkal súlyosabb gondjaink vannak annál, mint hogy az ellenfél kispadján éppen Gálhidi György ül…”

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
15 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
15 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
21 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
24 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
24 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
52 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
56 perce