Verbálisan már jól futballoznak

2009.02.21. 01:39
Címkék

viszont egyáltalán nem viselt meg, hogy tavaly visszatértem Magyarországra, mert sok tapasztalatot szereztem a légióskodás során. A támadót a gólok minősítik, s mert a Vasas támadó szellemben futballozik, olyan játékosok vesznek körül, akiknek a segítségével eredményes lehetek. Szerencsére számomra problémamentes volt az alapozás, gyorsan eltelt a nyolchetes felkészülés, s ha a csapaton belüli kommunikációt is sikerül tökéletesíteni, dobogón végezhetünk. Fontos lenne a jó rajt: a Honvéd elleni győzelem lökést adhatna, amely az idény végéig is kitarthat.”

Dragan Vukmir is győzelemmel kezdené honvédos karrierjét: a Kínából hazatérő játékos úgy véli, új együttese klasszisokkal jobb annál, mint amit az őszi eredményei mutatnak.

„Kínában bizonytalanná vált, hogy a csapat milyen anyagi háttérrel folytathatja a bajnokságot, ezért döntöttem a hazatérés mellett, ráadásul az utolsó három hónapban a fizetésem átutalásával is gondok voltak – árulta el Vukmir. – S hogy miért éppen a Honvédot választottam? Döntő volt az edző, Pölöskei Gábor személye, akivel a Fradiban együtt dolgoztam, a szakértelme számomra garancia a sikerre. Tudom, gyenge ősz után van a csapat, de új szellemben készültünk a tavaszra, és hiszem, hogy felkapaszkodunk. Kínában vagy jobb oldali, vagy belső védőként játszottam, ám én szűrőként vagyok képes a maximumra. Sok a külföldi a csapatban, de látom, hogy összeszokott a társaság. A Vasas a Bozsik-stadionban nyert a bajnokság első fordulójában a Honvéd ellen, most viszont rajtunk a sor, hogy Angyalföldön vágjunk vissza a vendéglátóknak.”

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
4 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
12 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
17 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
18 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
31 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
35 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
55 perce