Szávay kezd belejönni

B. M.B. M.
2009.02.28. 23:11
Címkék

A második magyar játékos sem tudta megállítani a világranglista-5. Venus Williamst a 220 ezer dolláros acapulcói WTA-tornán. Az újabb próbálkozó, Szávay Ágnes (28.) sem maradt azonban szégyenben Williamsszel szemben, csakúgy, mint egy nappal korábban az amerikai lány ellen három szettben búcsúzó Arn Gréta (160.).

Arn még a csütörtöki második fordulóban megnyerte az első „magyar” szettet az idősebbik Williams-lány ellen, és egy nappal később, a negyeddöntőben Szávaynak is sikerült egy játszmát elcsípnie a hétszeres egyéni Grand Slam-győztessel szemben.

Ennél sokkal többre azonban – Arnnal ellentétben – nem volt esélye. Az első játszmában ugyan 2:2-nél ő jutott bréklabdához, de nem hogy nem tudott élni a lehetőséggel, játékot sem nyert a szett végéig. A második felvonásban viszont remekül teniszezett, biztosabbá váltak első szervái, Venusnak esélye sem volt a fogadósikerre. Nem úgy Szávaynak: negyedik lehetőségét kihasználva 5:5-nél elvette az amerikai adogatását, majd megnyerte a szettet is. A döntő játszmára azonban már elfogyott az erő: nem tudta hozni egy adogatójátékát sem, végül 2 óra 3 perc alatt 6:2, 5:7, 6:1-re kapott ki.

„Sokszor sikerült meglepnem Venust, és nagyon élveztem a teniszt, így csak a vereség miatt vagyok kicsit csalódott” – árulta el Szávay a találkozó után, míg Venus most is internetes naplójában osztotta meg gondolatait. „Újabb háromszettes csatán vagyok túl, de az ellenfelem jól küzdött. Magas szinten kellett játszanom, de kellően agresszív voltam, és nem idegeskedtem annyit, mint egy nappal korábban.”

Ezzel Szávay Ágnes számára is befejeződött az acapulcói WTA-verseny, és elmondhatjuk, sikerrel fejezte be: a selejtezőből indulva négy meccset nyert meg egyre javuló játékkal (Arn Gréta ellen a selejtezőben meccslabdáról kapott ki, de ezt nem bánta annyira), végül csak az első helyen kiemelt állította meg, de Venus ellen is voltak remek időszakai. Talán végre elindul felfelé a lejtőn – a jövő héten a 220 ezer dolláros kemény pályás versenyen próbál szerencsét a mexikói Monterreyben.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
3 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
3 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
16 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
34 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája