Jakab: rezgett a léc

B. M.B. M.
2009.03.08. 00:24
Címkék

Az asztaliteniszezők orszá gos bajnokságának első napját még nem csak a késhegyre menő küzdelmek jellemezték. A körcsarnokbeli 92. ob felülről nézve ugyan a pingpongmárkák színes forgatagának tűnik, hiszen a tizenkét asztalnál alig van két egyforma mezes játékos, de lent a parketten már sok minden a családi összejövetelek kellemes hangulatára emlékeztet. Jobbra a kecskeméti színekben versenyző Molnár Zita gratulál két szett között a BSE-s Iszajeva Annának mosolygós kisfiához, és még azt is van idejük megbeszélni, melyik szülőjétől örökölte több arcvonását a kissrác.

Egy asztallal és egy generációval odébb a nagykanizsai fiatalok búcsúzkodnak: kiestek, mennének már, de egyiküket meg kellene várni, hiszen ő még versenyben van, csakhogy közben lekéshetik a vonatot – végül idejében elindulnak.A meccsek között mindenütt puszik, kézfogások, egy-egy kedves, érdeklődő kérdés – hiába, most van együtt a család minden tagja.

Még az is itt van, aki papíron nincs itt: Zwickl Dániel ugyan beteg, játszani nem tud, de beül a Lombard BVSC törékeny tehetsége, a 16 éves Do Phuong Nam mögé, és buzdítja, tanácsokat ad neki, a végén pedig vigasztalja a csalódott ifjoncot. Szóval jó a hangulat, akiknek kellett, javarészt bejutottak a legjobb nyolc közé, bár Jakab János 3:0, 7:0-s hátrányban is volt az ifikorú Zakar Kristóffal szemben a legjobb 32 között.

Az egyetlen meglepetést az első helyen kiemelt, 2004-ben és 2005-ben győztes Fazekas Péter búcsúja jelentette, Muskó Pétertől kapott ki hét szettben.

Vasárnap a negyeddöntő, majd az éremcsaták jönnek.

Legfrissebb hírek

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
5 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
23 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája