Nincs ellenfele a Fradinak...

V. G.V. G.
2009.03.18. 00:22
Címkék

Úgy fest, immár nem pusztán sportszakmai, hanem adminisztratív szempontból sincs csapat az NB II Keleti csoportjában, amely elgáncsolhatná az élvonal felé száguldó Ferencvárost. A március 13-i, pénteki határidőre ugyanis húsz együttes nyújtotta be az MLSZ licencadó bizottságához a licenckérelmét, és aki ezt elmulasztotta, aligha kaphat rajtengedélyt a Soproni Liga következő szezonjának küzdelmeire. Miközben valamennyi (még…) élvonalbeli klub élt a jelentkezés lehetőségével, a másodosztályból csak négyen – a Gyirmót SE, a Lombard Pápa, a Pécsi MFC, valamint az FTC – adták be a szükséges dokumentumokat.

Nem lehet nem észrevenni, hogy a Keleti csoport második helyezettje, a Bőcs KSC „elfeledte” jelezni NB I-es indulási szándékát, ebből pedig máris következhet, hogy eleve lemondott a feljutásról – legalábbis papíron…

„Továbbra is célunk, hogy odaérjünk az első helyre – szögezte le a bőcsiek vezetőedzője, Tóth László. – El kell azonban ismernem, hogy a jelenlegi helyzetünkben nem láttuk értelmét a licenckérelem benyújtásának. Bárhogy is szeretnénk, a licencszabályzatban előírt szigorú infrastrukturális feltételeknek nem tudunk megfelelni. Jópofaságból beadhattuk volna a papírokat, ám nem vagyunk abban az anyagi helyzetben, hogy kifizessük a jelentkezési díjat, miközben jól tudjuk, úgyis visszadobják a kérelmünket. Persze, ha bajnokságot nyernénk, megvizsgálnánk, milyen lehetőségeink vannak – mondta a szakember, egyben megerősítve, hogy erre az eshetőségre nincsen kész stratégiájuk.

Furcsa viszont, hogy Tóth László a szombati, FTC elleni rangadó előtt (1–4) a riporteri faggatózásra még azt ecsetelgette a televízió nyilvánossága előtt, hogy idejében feladták a licenckérelmet – de nem érkezett meg a szövetségbe.

„Nem akartam erről beszélni – magyarázta a kegyes hazugságot a vezetőedző. – Rossz időben, rossz helyen szegezték nekem a kérdést. Furcsa lett volna épp egy ilyen fontos mérkőzés előtt az Üllői úton kijelenteni, hogy nem adtuk be a papírokat, mert tisztán látszik: a klubunk nem felel meg az élvonal követelményeinek.”

A realitás tehát érvényesült – előbb az íróasztalon, majd a pályán is.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
11 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
19 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
19 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
25 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
28 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
28 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
56 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája