Mi, ha ez sem?

Melyik meccs legyen jó, ha nem az Újpest–Loki? A második fogadja az elsőt, ugyanannyi pontjuk van, csak hát a megfontolt versenyigazgatónak sikerült úgy formáznia a szezont, hogy az eddigi négy tavaszi forduló alatt a lilák három, a hajdúságiak két találkozón vannak túl. Bajnoki döntő, a mindenit! A kollégák szerint én vagyok az örök pesszimista, az a fajta, aki ha egyszer gyertyát árulna, sosem menne le a nap, pedig szerintem csak reálisan látom a dolgokat. Mindig kikapok, ha bent a szerkesztőségben azt mondom: bár tiszta szívemből szurkolok a válogatottnak Tiranában – meg mindenhol máshol –, én még mindig elégedett lennék a negyedik hellyel (mert nem tudom „megbocsátani”, hogy a két utolsó selejtezőnk Lisszabonban és Koppenhágában lesz).

Előre fanyalgok: ez a tavaszi Újpest sem Nyíregyházán, sem a Siófok ellen nem volt igazán meggyőző, igaz, nyert, amiért jár a kalaplengetés, de csakis a mezőny súlyos kritikája, hogy dobogón lehet; ugyanakkor a Fehérváron látott Loki sem volt az igazi, a 2005-ös DVSC például nagyon megverné a 2009-es DVSC-t. Tudom, olvasói levelek tucatjainak teszem ki magam, amikor húzom a szám: ha ez a két csapat a legjobb Magyarországon, van ok a kesergésre.

Nem szabad a régmúlton rágódni, hallom mindig, meg dolgozzunk közösen, hogy mai futball minél jobb legyen, mégis: ha Nyilasi Tiborra, Törőcsik Andrásra (hogy ennél jobban nem is menjek vissza az időben) vagy a két csapat mostani pályaedzőire, az újpesti Herédi Attilára vagy a debreceni Bücs Zsoltra gondolok, óhatatlanul eszembe jut: ők hogyan élik meg, hogy ma ez a szuperrangadó?

Higgyék el, szeretem a futballt, a magyar kiadását is, minden hibájával együtt, abból pedig van bőséggel. Szeretném, ha telt ház lenne minden stadionban, őszintén kívánom, hogy adjanak el minden jegyet erre a mérkőzésre, öt csillaggal jutalmazzák kollégáim a színvonalat, és repkedjenek a nyolcas-kilences osztályzatok, és legyen az a benyomásom, hogy Steven Gerrardot, Lionel Messit vagy Zlatan Ibrahimovicot látom futkározni az újpesti gyepen.

Rangadó lesz ez a javából – én mégis félek, hogy csak amolyan magyaros csata lesz. Pedig már régen visszavettem az igényeimből: nekem elég, ha a húsz mezőnyjátékos végigsprinteli a 90 percet.

Fiúk, alig várom, hogy meggyőzzetek, tévedtem…