Magyar edzősikerek Lisszabontól Moszkváig

B. M.B. M.
2009.04.07. 01:58
Címkék

Rátgéber László a magyar kosárlabdaedzők között történelmet írt, de más csapatsportokban számos honfitársa sikerre vezette valamelyik külföldi együttest.

A labdarúgóknál például egészen 1932-ig kell visszamenni az időben az első bravúrhoz: Lelovich Gyula az olasz Bologna kispadján nyerte meg az akkori legrangosabb klubviadalt, a Közép-európai Kupát. A következő állomás 1961: Guttmann Béla ekkorra már majd’ harminc esztenedje edzősködött, megfordult többek közt az olasz Padova, Triestina, Milan és Vicenza kispadján, de a brazil Sao Paulóban, majd a portugál Portóban is edzősködött, és végül 1959-ben került a Benficához, amellyel 1961-ben és 1962-ben is elhódította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, ráadásul mindkét ízben honfitársai kárára. Az első évben a Barcelonát 3–2-re verték meg a portugálok (a gránátvörös-kékek két találatát bizonyos Kocsis Sándor és Czibor Zoltán szerezte), egy évvel később a Real Madrid pedig 23 perc után már 2–0-ra vezetett, mégis 5–3-ra kikapott a Benficától. És hogy itt hol a magyar kapcsolat? Puskás Ferenc lőtte a Real mindhárom gólját. (Ha már Puskásnál tartunk, játékos-pályafutásának befejezése után éppenséggel BEK-döntőig vezette a görög Panathinaikoszt 1971-ben, akárcsak tizenegy évvel később Csernai Pál a Bayern Münchent.)

Guttmann mellett két erdélyi születésű magyar szakember ünnepelhetett BEK-győzelmet: Kovács István 1972-ben és 1973-ban az Ajax Amsterdammal, Jenei Imre 1986-ban a bukaresti Steauával. Ám nem szabad megfeledkeznünk Hidegkuti Nándorról sem, aki még csak 39 esztendős volt, amikor 1961-ben Kupagyőztesek Európa-kupája-elsőségig vezette az olasz Fiorentinát. Az egyiptomi al-Ahlival azonban hét év alatt hiába lett ötszörös egyiptomi bajnok, Afrikai Bajnokcsapatok Kupáját nem tudott nyerni – az csak az őt váltó Kalocsai Gézának sikerült 1982-ben. És Ázsiában sem maradunk magyar győztes nélkül: Gyarmati János az iráni Tadzs FC-t vezette 1970-ben Ázsiai Bajnokok Kupája-elsőségig.

Vízilabdában háromszor ünnepelhetett magyar szakember győzelmet a legrangosabb európai klubsorozatban: Markovits Kálmán és a Barcelona 1982-es BEK-elsőségére a fiatalabbak már nemigen emlékezhetnek, Kásás Zoltánt azonban nem olyan rég ünnepelték Óbecsén illetve Pireuszban. Ami pedig a kézilabdázókat illeti, Csík János a bécsi Hypót irányította a női BEK-győzelem felé vezető úton, míg Mocsai Lajos a német Lemgóval nyert férfi KEK-et , hogy aztán 2008-ban megismételje ezt a bravúrt a Veszprémmel is.

Legfrissebb hírek

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
10 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
28 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája