Feleslegesen aggódott a mester

Tudósított: PAJOR-GYULAI LÁSZLÓTudósított: PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
2009.04.25. 23:50
Címkék
Ognjen Paripovics nem tartozik a játékvezetők kedvencei közé: a Vasas védőjét a tavasszal harmadszor állították ki, így az angyalföldiek a ZTE elleni mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszottak. A piros-kékek a vezetést is megszerezték, azonban az erejüket felőrölték a Csank János irányítása alatt remeklő hazaiak.

Csank Jánost nem töltötte el felhőtlen boldogsággal, hogy interjút adhatott. Szombati számunkban a Vasas elleni mérkőzés beharangozójaként beszélgettünk vele, de nehezen adta be a derekát.

„Nem szerencsés a mérkőzést megelőző napon ilyen sokat beszélni – magyarázta a találkozó előtt az öltözőfolyosón. – Kérdeznek a jó szereplésről, a nemzetközi porond lehetőségéről, én válaszolok, aztán ilyenkor szokott jönni a vereség. Nem vagyok babonás, de megtanultam, hogy nem árt óvatosnak lenni.”

A tapasztalt mesteredző pontosan tudta, mit mondott és miért, talán át is futott az agyán ez a néhány mondat, amikor a Vasas vezetést szerzett: ő tartott ettől, s a vendégek hívein kívül aligha gondolták sokan komolyan, hogy az angyalföldi együttesnek lehet bármilyen keresnivalója Zalaegerszegen. A ZTE egymás után tizenkét bajnoki mérkőzést játszott le veretlenül, jó formában futballozik a tavasszal, ezzel szemben a Vasas gyenge teljesítményt nyújt ebben az időben, hazai pályán sem tündököl, idegenben tehát egyáltalán nem táplálhatott vérmes reményeket.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
17 perce

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
25 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
1 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik