Fényesedik az áhított aranyérem

SINKOVICS GÁBOR, SOMOGYI ZSOLTSINKOVICS GÁBOR, SOMOGYI ZSOLT
2009.04.25. 23:50
Címkék
Harcos, de taktikus és eredményes futballt produkált az Újpest az olykor szétesően, pontatlanul játszó Bp. Honvéd ellen. Pollák Zoltán kiállítása után Hercegfalvi Zoltán elhibázta a büntetőrúgást, és a lilákat ezután nem lehetett megállítani.

„Együtt menetelünk!”

Hatalmas lila-fehér transzparens, több ezer hangos, elszánt, bizakodó újpesti drukker és mintegy háromszáz kispesti fanatikus fogadta a pályára masírozó két csapatot. A képlet roppant egyszerűnek tűnt: az Újpestnek mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy a nagy rivális Debrecen előtt maradjon, és továbbra is a saját kezében legyen a sorsa. Ebből aztán az is következett, hogy a bajnoki aranyéremért hajtó lilák számára volt jóval nagyobb a tét, mint az erre a szezonra középcsapattá váló Bp. Honvédnak. Ám ez a súly, vagy inkább tét nem nyomta agyon a hazai futballistákat, akik a kaposvári nagyjelenete után eltiltott, lelátóra száműzött edzőjük nélkül is rendkívül nagy iramban kezdték a találkozót. Szentes Lázár amúgy ott állt karba tett kézzel a hazai kispad mögött három méterre az alsó szektorban.

Izgulnivalója pedig volt bőven edzőnek, szurkolónak egyaránt, ugyanis magyar szinten izgalmas, lüktető, élvezetes meccset játszott a két csapat. Írhatnánk azt is, hogy a tradíciók miatt mindez elvárható lenne, ám hagyjuk, mi volt régen, mi történt a népstadionbeli kettős rangadókon, ez egy új kor, amelyben az Újpest tizenegy év után ismét bajnoki címet szerezhet. Mert ez minden egyes megmozduláson, párharcon látszott: a lilák nagy lelkesedéssel küzdöttek, és mindezt értékelte is a lelkes hazai tábor.

Talán túlságosan is.

Tudniillik, amikor Kabát Péter a kapufa és a talán későn vetődő Rabóczki Balázs közreműködésével megszerezte a vezetést, egy kósza petárda repült a hazai oldalról a vendégszektorba. Lett is mindjárt „háborús hangulat”, a célba vett kispestiek azonnal >>>

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
6 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
6 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik