Egy sima, egy szoros

2009.04.30. 01:10
Címkék
Pénteken kezdetét veszi a férfibajnokság rájátszása, amelyben a címvédő TEVAVasasPlaket az FTC-Aprilia-Fisher Klímával, a Domino-Honvéd pedig a ZF-Egerrel küzd a döntőbe jutásért.

A papírformának megfelelően a címvédő, öt olimpiai bajnokkal felálló Vasas végzett az élen az alapszakaszban, ráadásul a 2003–2004-es szezon után ismét veretlenül. Akkor százszázalékos teljesítménnyel, 22 mérkőzésből 22-t megnyerve bizonyult a legjobbnak (a bajnok azonban a Honvéd lett), míg most 21 győzelemmel és egy döntetlennel (a Szeged ikszelt a Komjádiban) lett első. Remek mérlegének köszönhetően 6–0-ról kezdi a tíz pontig tartó párharcot, azaz már két mérkőzés után elbúcsúztathatja az idény egyik kellemes meglepetését szerző Ferencvárost, míg a 3–3-ról rajtoló Honvéd–Eger parti minimum három mérkőzésig tart, de nem lenne meglepő az ötmeccses, gigászi párharc sem. Arra voltunk kíváncsiak, a négy csapat kulcsjátékosai miként látják esélyeiket.

TEVA-VasasPlaket. „Azzal lehetünk nyerők, hogy jobb csapat vagyunk, mint a Fradi. Reméljük, ki is jön a különbség, de biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros nagyon fog küzdeni. A párharc szerintem nem tart tovább két meccsnél. Összekapjuk magunkat, megoldjuk a feladatot” – fogadkozott a remek szezont futó Hosnyánszky Norbert.

FTC-Aprilia-Fisher Klíma.

„A szezon elején a cél a négy közé jutás volt, de evés közben jön meg az étvágy. Azért is lenne jó, ha minél tovább tartana a párharc, mert nem kellene üresjáratban tétlenkednünk, amíg a Honvéd és az Eger küzd egymással – most már szeretnénk megszerezni a bronzérmet és kiharcolni az Euroliga-indulást. Szeretnénk emelt fővel lezárni az elődöntőt, szoros meccseket játszani, amelyek jól szolgálják a felkészülést a bronzmeccsre” – mondta a Fradi kapusa, Jászberényi Gábor, aki a bajnokság során nyújtott jó teljesítményének köszönhetően viszszakerült a válogatottba.

Domino-Honvéd. „Nehéz csatára számítok, az Eger és a nyáron újjáalakult csapatunk nagyjából hasonló játékerőt képvisel. Célunk, hogy bejussunk a bajnoki döntőbe, ami óriási eredmény lenne ettől a csapattól, hiszen az idény elején nem minket vártak oda a szakemberek. Nagy előny lehet, hogy hazai pályán kezdünk, de ezt csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha összeszedetten, fegyelmezetten, óriási akarással játszunk” – így az alapszakasz gólkirálya, Szivós Márton.

ZF-Eger. „Két hasonló csapatról van szó, nem könnyű meghatározni, mi dönthet – talán hogy a meccs másfél órájában ki koncentrál jobban. Előtérbe kerülhetnek olyanok, akiktől esetleg nem várjuk. Tudjuk, legalább egyszer idegenben is nyernünk kell, de reméljük, ez nem rak béklyót a csapatra – mondta az Eger csapatkapitánya és esze, Biros Péter.

Legfrissebb hírek

Jannik Sinner sorozatban 25. meccsét nyerte mesterversenyen

Tenisz
12 perce

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
39 perce

Piros-kék zászlók a cseppkőbarlangban – elfeledett élvonalbeli futballklubok 6. rész

Képes Sport
48 perce

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Kerékpár: nem indul a Girón Jonas Vingegaard egyik legnagyobb ellenfele

Kerékpár
1 órája

Éder Militao sérülése súlyos, a Real Madrid védője lemarad a világbajnokságról

Foci vb 2026
1 órája

Törőcsik Zsófia a világcsúcs után magyar rekordot is döntött szabadtüdős merülésben

Egyéb egyéni
1 órája

Zidane fia súlyosan megsérült, veszélyben a világbajnoki szereplése

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik