Ez volt a realitás

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.05.03. 02:26
Címkék

Nem sikerült csodát tenniük a magyar hölgyeknek szombaton a jokohamai egyéni világbajnokságon: az utolsóként állva maradt Tóth Krisztina egyesben és Póta Georgina oldalán párosban is búcsúzott, amivel véget is ért a mieink szereplése.

Más kérdés, hogy mindkét esetben csak a papírforma érvényesült. Tóthon kívül eleve csak két európai születésű pingpongos jutott be a legjobb tizenhat közé női egyesben: a cseh Renata Strbiková és Iveta Vacenovská egymással találkozott a nyolcaddöntőben, utóbbi – egyetlen európaiként – továbblépett. Tóthnak ellenben nem is juthatott volna nehezebb ellenfél: rá a kínaiak négyszeres olimpiai és kilencszeres világbajnoka, a világranglista-vezető Csang Ji-ning várt, aki esélyt sem hagyott a rangsorban 27. magyar lánynak: Tóthnak egyik szettet sem sikerült legalább szorossá tennie.

Párosban Tóth és Póta legjobb európai duóként is csak a kilencedik kiemelési számot kapta, azaz a legjobb 16 között már nem kerülhették el valamelyik borzasztóan erős ázsiai kettőst, de azért ők is bíztak abban, hogy – akárcsak két éve, a zágrábi vb-n, ahol a negyeddöntőben búcsúztak – sikerül átverekedniük magukat egy klasszis pároson. Hiába úszták meg azonban a verhetetlen kínaiakkal és a „nemszeretem” japánokkal való találkozást, a két hongkongi, Csiang Hua-dzsun és Tie Ja-na is túl nagy falatnak bizonyult számukra: az első szett még csak-csak szoros volt (11:9 lett a vége), utána azonban már esélyük sem volt a lányoknak. Pedig Zágrábban épp Tie Ja-nát (akkor még egy másik párral) győzték le a nyolcaddöntőben…

Ezzel tehát véget ért a mieink vb-szereplése. A fiúknál Jakab János csak egy meccset nyert meg, a lányoknál Tóth és a páros nyolcaddöntős helyezése a legjobb eredmény – előbbi a vártnál jobbnak mondható. A nyomasztó ázsiai fölény ellen ugyanis nincs mit tenni: a legjobb nyolc közé férfi és női egyesben egyegy, vegyes párosban két európai születésű játékos jutott be, az összes többi negyeddöntős helyen (beleértve a férfi és női párost is) harminchat távol-keleti játékos és kettős osztozik.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
2 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
15 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik