A feladat: Messit semlegesíteni

2009.05.26. 23:31
Címkék

Több mint százötven BL-mérkőzésen ült már a Manchester United kispadján, míg barcelonai kollégája, Pep Guardiola az első évét tapossa vezetőedzőként. Mekkora előnyt jelent a tapasztalat?Több mint százötven BL-mérkőzésen ült már a Manchester United kispadján, míg barcelonai kollégája, Pep Guardiola az első évét tapossa vezetőedzőként. Mekkora előnyt jelent a tapasztalat?

Pep sem ma került a labdarúgás világába, játékosként sok fényes sikert ért el, és edzőként is letett már valamit az asztalra. Tiszteljük az ellenfelet, ám ahogy minden európai edzőnek, nekem is az a vágyam, hogy elmondhassam: az én csapatom a legerősebb a földrészen.

Mi lesz a nehezebb: gólt lőni, vagy a Barcelonát megakadályozni a gólszerzésben?

Ha győzni akarunk, nem elegendő a védekezésre odafigyelni, és ez nem is illene hozzánk. Az az óvatos taktika, amelyet a Chelsea követett a Barcelona elleni elődöntőben, nem a mi stílusunk. Tisztában vagyunk a Barcelona erejével, tudjuk például, hogy Messi villámgyorsan képes helyzetbe kerülni, de megvannak az embereink a semlegesítésére.

Ha már szóba hozta Messit: kit tart jobb játékosnak, az argentin szélsőt vagy Cristiano Ronaldót?

Mindketten rendkívüli tehetséggel vannak megáldva, a labdaszerzés után óriási sebességgel tudnak megindulni, de nem szívesen állítanék fel rangsort közöttük.

Nem fél a hőségtől?

Kiszámíthatatlan, hogy milyen hatással lesz a csapatokra, ám mivel a feltételek azonosak, nincs mitől tartanunk. Kellő folyadékpótlással megelőzhető a játékosok kiszáradása.

Ön lehet az első, aki együttesével megvédi a BL-címét. Ez is ösztönzi?

Mindig jó valamiben elsőnek lenni. Különös, hogy amíg a BEK-korszakban rendszeresen előfordult, hogy egy-egy csapat kisajátított egy időszakot, a BL-ben ilyenre nincs példa. Legalábbis szerda estig…

Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 perce

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
4 perce

Formula–2: Mini nyert; az éllovas Colov kiesett a hungaroringi sprintfutamon

Egyéb autó-motor
10 perce

A Real Madrid és a Liverpool után a Manchester City is beszállt a Yan Diomandé-versenybe

Német labdarúgás
13 perce

Vb 2026 : a spanyol válogatott 15 millió dollárt adózhat a pénzjutalmából

Foci vb 2026
32 perce

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
41 perce

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
41 perce

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája