Összeköltöztetés Szolnokon

2009.05.26. 23:31
Címkék

Ami hétfő éjjel és kedden történt a Szeged–Szolnok–Budapest háromszögben, az minden korábbi elképzelést felülmúl – addig bonyolódtak a szálak, amíg aztán kibogozódtak. Kovács Katalin és Janics Natasa néhány óra leforgása alatt kétszer járt Szolnokon, s második látogatásuk után végül ott is maradtak, pedig nem erre készültek.

Janics klubja, a Démász-Szeged szakmai igazgatója, Petrovics Kálmán elmondása szerint a két olimpiai bajnok hétfő késő este felkereste Szolnokon volt edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint a helyzet tisztázása érdekében. (Ők Kozák Danutával csak a négyes edzéseire akartak átjárni a másik Tisza-parti városba, Storcz Botond szövetségi kapitány viszont kötelezte őket, hogy Szolnokon maradjanak.) Visszautaztak, de elfogadták Fábiánné invitálását a kedd reggel kilenckor kezdődő edzésre.

„Este fél tizenegykor értesültem erről, ekkor értesítettem a kapitányt – folytatta Petrovics Kálmán. – A versenyzők másnap el is mentek, a szövetségi kapitány nem volt jelen, Kati néni pedig azt mondta, addig nem kezdi el az edzést, amíg meg nem érkezik. Tizenegyig a parton vártak, ekkor jött meg Storcz Botond.”

„Az edzés megvolt, fegyelmezetten, jól dolgozott az egység – számolt be lapunknak Storcz Botond. – Azt viszont nem fogadom el, hogy Szegedről járjanak át, az egyesületeknek nyilatkozniuk kell, ott maradnak-e a sportolók Szolnokon, vagy sem.”

A szövetségi kapitány ekkor még nem tudta, ott alszanak-e, csak remélte, délután ő már a Magyar Olimpiai Bizottság székházába volt hivatalos Pesten.

A szegediek közben, mint Petrovics Kálmán elmondta, értesítést kaptak a kajak-kenu szövetségtől, hogy 8.30 és 10.30, illetve 15.30 és 17.30 között csak a válogatott versenyzők használhatják a Maty-éri pályát. Márpedig ha Kovács Katalinék visszamennek Szegedre, a szövetségi kapitány döntése alapján kizárják magukat a válogatottból, vagyis az ideális edzésidőpontokban kiszorulnak a pályáról.

Az ekkor még Szegeden tartózkodó Csipes Ferenc, a honvédos Kovács Katalin és Kozák Danuta klubedzője ezután úgy látta – felülvizsgálva egy nappal korábbi álláspontját –, hogy a nyugodt körülmények miatt mégis helyesebb, ha a versenyzők Janics Natasával együtt Szolnokon maradnak.

„Sarokba szorítottak bennünket – kommentálta Horváth Gábor, a Honvéd szakosztályvezetője. – Pedig korábban megállapodtunk, hogy előzetesen egyeztetni kell ilyen ügyekben a versenyzőkkel, edzőikkel és egyesületeikkel.”

Így történt, hogy – bár hétfőn erre alig láttunk esélyt – Kovács Katalin, Janics Natasa és Kozák Danuta Szolnokon maradt, és egy helyen edzőtáborozik a magyar női válogatott.

Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 perce

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
4 perce

Formula–2: Mini nyert; az éllovas Colov kiesett a hungaroringi sprintfutamon

Egyéb autó-motor
10 perce

A Real Madrid és a Liverpool után a Manchester City is beszállt a Yan Diomandé-versenybe

Német labdarúgás
13 perce

Vb 2026 : a spanyol válogatott 15 millió dollárt adózhat a pénzjutalmából

Foci vb 2026
33 perce

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
41 perce

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
41 perce

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája