Amikor a hurrikánt söprik el

2009.05.28. 00:44
Címkék

A Pittsburgh nagyon ügyelt arra, hogy ne kelljen hetedik meccset játszania a Carolinával, a Hurricanes ugyanis verhetetlen a párharcok mindent eldöntő meccsén: legutóbbi négy szériáját egyaránt a hetedik öszszecsapáson nyerte meg. A Penguins ellen azonban az ötödik mérkőzésig sem jutott el, a rivális ugyanis ellentmondást nem tűrően kisöpörte a rájátszásból. Négy meccs alatt 20–9-es összesített gólkülönbség alakult ki, a Hurricanes mindössze húsz és fél percen át vezetett.

„Nem volt olyan könnyű, mint amilyennek kinézett” – mondta Dan Bylsma, a Pittsburgh vezetőedzője, aki elsősorban udvariasságból tette a megjegyzést.

A negyedik találkozót az egy gólt és két gólpasszt jegyző Max Talbot főszereplésével 4–1-re megnyerő Pittsburgh 2001 (New Jersey) óta az első csapat, amely egymás után két idényben játszhat nagydöntőt, és ha a Chicago elleni párharcban 3–1-re vezető Detroit követi, az Edmonton és a New York Islanders 1983-as és 1984-es csatája óta először ismétlődik meg a finálé párosítása.

Közben a többi csapatnál folytatódik az edzőkeringő. A Craig MacTavisht korábban elbocsátó Edmonton Oilers az NHL-ben legutóbb 2006-ban Torontóban edzősködő Pat Quinnt alkalmazta, míg Darryl Sutter, a Calgary sportigazgatója nem zárkózik el attól, hogy a vezetőedzői feladatot is ellássa Mike Keenan utódjaként a Flamesnél.

Végül egy gyászhír: 44 éves korában ritka vérbetegség következtében elhunyt a kanadai Peter Zezel, aki 1984-ben 19 évesen mutatkozott be az NHL-ben, s 873 mérkőzést játszott a ligában. 2001-ben már súlyos állapotba került, de akkor még sikerült javítani az állapotán.

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
6 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
6 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
7 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
7 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
7 órája