Elvették a pályaelőnyt

2009.05.28. 00:44
Címkék
Az irányítást menet közben átvevő Atomerőmű összességében jobb csapat benyomását keltve elvette a PVSK pályaelőnyét a férfibajnokság fináléjának első mérkőzésén.

A házigazda szokatlan szerke zetben kezdte fennállása első bajnoki döntőjét: négy mezőnyemberrel felállva, egy centert csatasorba állítva. Épp a mostani ellenfél, a Paks szokott ezzel a fegyverrel élni, amikor Dzunics Braniszlav az alapvetően magasbedobó Charles Gosát állítja a négyes posztra – ám ezúttal megvolt a centerkettős a vendégeknél. Meglepetésre Gulyás Róbert nélkül. A mackós ötös másfél perccel az első negyed vége előtt került először pályára, és máris szembetalálta magát Czigler Lászlóval Érdekes, Gulyás még nem tudott bajnoki címet nyerni a nevelőegyüttesének számító ASE-val, Czigler viszont igen; utóbbinak pedig épp a baranyai megyeszékhely a szülővárosa, amelynek eddig a bronzérem volt a csúcs a bajnokságban.

Most már mindenképpen felülmúlja a még a matávos korszakból származó, tehát tíz évvel ezelőtti harmadik helyét a Pécs, az aranycsata nagy kérdése az, mennyivel. Nos, a kezdés után arra szavaztak volna a legtöbben, hogy kéthelyezésnyivel, mert a házigazda vett jobb rajtot, és távoli találataival folyamatosan növelte előnyét. Bár a büntető már „túl közel” volt Czigleréknek – nyolc kísérletükből ötöt is elrontottak a vonalról az első félidőben –, a számukra kedvező folyamat egészen a 17. percig tartott, amikor már 14-gyel tartott előbbre a PVSK.

Ezután viszont a paksiak megtalálták a pécsiek taktikájának ellenszerét. A vendéglátók hárompontosokra épülő játéka egy idő után kissé egysíkúnak tetszett, és amikor elkezdtek kimaradni ezek a kísérletek – a 15. percben bedobott nyolcadik ilyen kosár csak ráébresztette a látogatókat arra, hogy érdemes a távoli próbálkozásokat komolyan venni –, kiderült, nincs más a tarsolyban ezen az estén. Igaz, a szemsérülésből lábadozó Bencze Zoltán hiányában gyengült a PVSK a palánk alatt, de nem annyit, hogy feladja a közeli kosarak lehetőségét. Márpedig látszólag ezt tette, vagy még az képzelhető el, hogy az ASE védte extrán a belső posztokat. Mindenesetre a pécsiek távoli dobószázalékának visszaesésével egyenes arányban rohamosan csökkenni kezdett a különbség, majd a paksiak a 23. percben, a mérkőzés folyamán először átvették a vezetést. És az irányítást, az ellenőrzést a játék felett is. Több mint tíz pont is volt már a hajrában a vendégelőny, amikor egy utolsó rohammal feljött a házigazda ötre, de akkor egy tényleg tévesnek tűnő bírói döntés után Sztojan Ivkovics a pályán reklamált – technikait kapott –, és már nem volt visszaút.

A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
6 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
6 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
7 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
7 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
7 órája