Így volt teljes a kép

2009.05.28. 00:44
Címkék

„Álomszerű volt pályafutásom eleje, és így volt teljes, ahogy történt. Tapasztaltam jót és rosszat is” – az

olimpiai ezüstérmes, kétszeres egyéni világbajnok Balogh Gábor fogalmazott így szerdán, amikor beszélgetésre hívta barátait, volt edzőit, sportvezetőit és a sajtó képviselőit, hogy mint öttusázó elköszönjön tőlük, és megköszönje nekik azt a segítséget, amit az elmúlt években kapott.

Olimpiai ezüstje és két egyéni vb-aranya mindössze három év termése: 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben szerezte. Mint elmondta, 2002-ben kissé kiégett, motivációs hiánnyal kezdett küzdeni, e nehéz pszichés állapot pedig végigkísérte utolsó versenyéig, a pekingi olimpiáig.

De ebben az időszakban is képes volt egy nagy győzelemre: 2006-ban Budakalászon egyéni Európa-bajnok lett.

„Ha a váltóban kellett dönteni, Gabit tettem be befutónak, mert lehet, hogy volt nála jobb futó, de olyan szíve, mint neki, senkinek sem” – mondta róla Pécsi Gábor, a pályafutását végigkísérő volt szövetségi kapitány és főtitkár.

Balogh Gábor jelenleg egy tánctársulat producereként dolgozik, Orbán Viktor felkérésére pedig tervet készít, hogyan lehetne megmenteni a magyar utánpótlásképző-központokat.

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
6 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
6 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
7 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
7 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
7 órája