Másodjára is magyar siker

2009.05.28. 23:23
Címkék

Kettős győzelemmel zárta a magyar U18-as válogatott a Lengyelország korosztályos legjobbjai elleni, kétfelvonásos párharcát: a keddi 2–0-s budaörsi diadal után csütörtökön a telki edzőközpontban rendezett „visszavágót” 3–2-re nyerték meg fiataljaink. A Wilco van Buuren vezette együttes góljait Nagy Patrik (Rapid Wien), Simon Krisztián (Újpest), valamint Sajó Dániel (FTC) szerezte. A siker értékét növeli, hogy a győztes gól már emberhátrányban esett, mivel Stieber Andrást (Aston Villa) a játékvezető az 51. percben kezezésért kiállította. Ennek ellenére a csapat végig lendületesen, látványos támadásokat vezetve futballozott. Nem csoda tehát, hogy a holland szakember elégedetten, dicsérő szavakkal értékelte a négynapos összetartást, viszont kiemelte, hogy az őszi Eb-selejtezők előtt küzdőszellemben, illetve védekezésben még valamelyest javulnia kell a válogatottnak. Ez igaz, még akkor is, ha a lengyelek mindkét alkalommal csak tizenegyesből tudtak a magyar kapuba betalálni.

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
3 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
3 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
3 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
3 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
3 órája