Szentes Lázár búcsúja

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2009.05.28. 23:23
Címkék
Noha szerda este végérvényessé vált, hogy nem Szentes Lázár lesz az Újpest vezetőedzője, csütörtök délután még nem lehetett tudni, ki irányítja az Újpestet a Fehérvár ellen. Estére kiderült, az edző – erre a meccsre – marad.

Csütörtök délután három órakor Sallói István, az Újpest FC klubigazgatója rövid „Nem tudom”-mal felelt arra az amúgy egyszerűnek tetsző kérdésre, hogy ki lesz a lila-fehérek vezetőedzője pénteken, a Fehérvár elleni szezonzáró bajnoki mérkőzésen.

Első hallásra furcsának tűnhet, ám talán mégsem az, ha jobban belegondolunk, mi is zajlik Újpesten. Emlékeztetőül: a Győrben elszenvedett 4–3-as vereség után Sallói István azt mondta Szentes Lázárnak, e hét elején egyeztetnek a jövőről, az edző szerint már akkor megmondták neki, ki van rúgva, és el is köszönt a csapattól.

A klub és a tréner tárgyalásai során, hétfőn nem Szentes Lázár tartotta az edzést, kedd délután és szerda délelőtt azonban igen, majd délután közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek. Tekintettel arra, hogy az Újpest a második helyet biztosan megszerezte, és sem előre, sem hátra nem léphet már, mondhatnánk, hogy a Fehérvár elleni mérkőzésnek nincs is tétje…

Mint megtudtuk, az edző (és stábja, Bene Ferenc és Herédi Attila pályaedzők, Pálinkás András kapusedző) szerződése a bajnokság végén jár le, de Szentes Lázár gondolkodási időt kért arra vonatkozóan, hogy leül-e a kispadra pénteken. A délutáni edzésen aztán kiderült, hogy most még nem lesz váltás a szakmai stáb élén.

„Bár közös megegyezéssel szerződést bontottunk, a megállapodás szerint én ülök az utolsó bajnokin a kispadra” – közölte érdeklődésünkre Szentes Lázár, akinek így a pénteki lesz a búcsúmeccse Újpesten.

Legfrissebb hírek

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
9 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
10 perce

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
19 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
28 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
53 perce

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik