Az Arsenalra várva

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.06.17. 01:14
Címkék

Szerdán elkezdi a felkészülést a Haladás. A szombathelyiek újoncként a klub történetének legjobb eredményét elérve bronzérmesek lettek, így kvalifikálták magukat az Európa-liga küzdelemsorozatába.

„Nincs különösebb elvárásom a csapattal szemben – mondta IllésBéla, a klub egyik tulajdonosa, korábbi 64-szeres válogatott futballista, akit a kilencvenes évek legjobb játékosának választottak. – Kaphatunk kazah ellenfelet is,amelyre a közvélemény talán legyint, de nagyon megnehezítheti a dolgunkat. Úgy gondolom, butaság lenne előírni, hány kört kell mennie a csapatnak, ez nagyrészt a sorsolástól függ, de ha nagynevű klubot sikerülne Szombathelyre hozni, az sokat jelentene.”

Bizonyosnak látszik, hogy akárcsak tavaly, az idén nyáron is begördül a Rohonci úti stadionba az angol Arsenal busza. Egy esztendővel ezelőtt zsúfolt ház előtt a Haladás 1–1-re végzett londoni ellenfelével. Igaz, ez gálameccs lesz, nem tétmérkőzés, a drukkerek alighanem most is kíváncsiak lesznek Arsene Wenger együttesére. Illés Béla szerint közel a megállapodás, bár még nincs aláírt szerződés, gyakorlatilag biztosra vehető az Arsenal látogatása.

Úgy tűnik, nem lesz nagy mozgás a csapatnál: a Csertői Aurél által mellőzött Andorka Péter, Balassa Péter és Tóth Norbert távozhat.

Illés Béla elmondta: miután együtt marad a csapat gerince, nagy igazolásokat nem terveznek, de visszahoznák az MTK-nak egy éve eladott Nagy Gábort, és érdeklődnek a gyirmóti Laki Balázs és az ajkai Pákai Gergő iránt. A csapat költségvetése sem változik, nagyjából háromszázmillió forintból gazdálkodhat a zöld-fehér csapat.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
5 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
7 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
10 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
10 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
11 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
12 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
12 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik