Lipcsei Pétert nem engedik el – edző lehet

2009.06.17. 22:53
Címkék

Miközben a Ferencváros játékosai kéthetes nyári szabadságukat töltik, a klub vezetősége az NB II-es szezont követően sem állt le, s javában zajlanak az előkészületek a következő idényre. A zöld-fehérek három év után ismét az NB I-es bajnokságra készülnek, vagyis MLSZ-előírás szerint a 2009–2010-es évadban NB III-as csapatot is indítaniuk kell. Az élvonalbeli keret még nem végleges, ám a vezetőség már jelezte, a kölcsönjátékosok közül Rédei Milánt Szigetszentmiklósról és Kulcsár Dávidot Vecsésről biztosan visszarendeli, s mellettük a hét második felében a lejáró szerződésű játékosokkal is megkezdődnek a tárgyalások. Bobby Davison vezetőedző számítana az Üllői úton kölcsönben szereplő játékosokra, Baranyai Tiborra, Márkus Tiborra és Pölöskey Péterre is, akik vélhetően a harmadosztályban kapnak játéklehetőséget, miként az a hat labdarúgó, aki túlkorossá vált az U19-es együttesben, de a szakmai stáb igényt tart a játékukra. A neveket egyelőre titokban tartja a vezetőség, de Kovács István, Nyilasi Bálint, Országh Péter, Sváb Dániel, Vass Máté és Vattai Balázs már ebben a szezonban is pályára lépett, főként a Ligakupában. Az előzetes hírek szerint az NB III-as csapatot Craig Short irányítaná, segítője Lipcsei Péter lehet, akinek hamarosan nyilatkoznia kell, vállalja-e a felkérést. A csapatkapitánynak lejár a szerződése (információnk szerint egyéves hosszabbítást kínál neki a klub), csakúgy, mint Dragóner Attilának.

Legfrissebb hírek

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
1 perce

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
36 perce

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
48 perce

Női kézi: az Esztergom kiemelt a harmadik El-selejtezőkör sorsolásánál

Kézilabda
1 órája

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
1 órája

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
1 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
1 órája