Papírforma, de...

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.06.18. 22:59
Címkék
Két kevésbé színvonalas, ám annál izgalmasabb mérkőzéssel zárult a női Európa-bajnokság negyeddöntője: a rendező lettek hosszabbításban vesztettek a címvédő oroszok, a görögök pedig az utolsó másodpercekben maradtak alul a továbbra is veretlen Franciaország ellen.

Drámai nap volt a javából, főleg a házigazda szemszögéből nézve. A lettek fantasztikusan kiélezett összecsapásra késztették a regnáló Európa-bajnokot, amely igazság szerint szinte mindent megtett azért, hogy a rigai sportcsarnokban összegyűlt 8700 drukker jó része boldogan mehessen haza. Az orosz csapat feltűnően idegesen kosarazott, a meccs nagyobbik felében hátrányban is játszott, de a legnagyobb hibákat a hajrában és a hosszabbításban követték el Ilona Korsztyinék. A bűbájos bedobó például három másodperccel a rendes játékidő vége előtt egypontos előnynél kihagyott egy büntetőt, majd a másodikat értékesítette – ahelyett, hogy mellédobta volna, nem hagyva időt a hazaiaknak a visszatámadásra –, így a lettek időt kérhettek, és a felezővonalról újra játékba hozott labdát odaadták Gunta Baskónak, aki begyalogolt a gyűrűig, és kiharcolta a ráadást. Itt már nem volt pardon, a centerposzton nyomasztó fölényben lévő Irina Sztyepanováék kibrusztolták a sikert, noha eközben is elkövettek néhány butaságot, ám azokat már nem tudták megbüntetni az erejükkel elkészülő lettek. Oroszország Spanyolországgal találkozik az első elődöntőben.

A teljesség kedvéért ugorjunk vissza egy kicsit az időben, de sokat mégsem szabad időzni a francia–görög délutáni meccs­nél, mert a sportág kedvelőinek kínzással is felérő volt a produkció. A papíron jóval esélyesebb francia csapat játékát úgy elrontotta a görög, hogy egy perccel a lefújás előttig továbbjutásra állt a magyarokkal azonos csoportból továbbjutó és saját képességeit tekintve már-már olümposzi magasságokban járó déli együttes, hogy aztán a végjátékot csúnyán elbukva mégse kerüljön az elődöntőbe. A milliónyi hibával tarkított, elképesztően kosárszegény összecsapás végén rutinjával mégis a 2001-es kontinensbajnok nyert, megőrizte veretlenségét, és az elődöntőben a fehéroroszokkal találkozik.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
13 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
18 perce

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
22 perce

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
22 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
44 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
54 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
58 perce

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik