Nem volt benne tartalék

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2009.08.02. 23:25
Címkék
Turán Frigyes egy év és három hónap után nyert újra ob-futamot, ráadásul egyik kedvenc versenyén, a 42. Allianz Mecsek-ralin. A Peugeot-pilóta vasárnap nemcsak megtartotta, minimálisan növelte is előnyét Herczig Norbert előtt.

Egyetlen karcolás nélkül hozta be a célba az autóját, egyetlen hiba nélkül teljesítette a hétvégét – többek között ennek köszönhető a győzelme. No meg annak, hogy eszeveszett tempóban terelgette a Peugeot-t a pályákon. A Turán Frigyes, Zsíros Gábor kettős tíz és fél másodperces előnnyel kezdte a napot, s bár a négy vasárnapi gyorsasági közül hármat megnyert, a végén 13.8 volt a különbség közte és Herczig Norbert között.

Maradjunk annyiban: ez biztos jele a késhegyre menő ütközetnek.

„Érdekes, hogy reggel egyáltalán nem voltunk feszültek vagy idegesek. Bíztunk az autóban és a csapatban, más kérdés, hogy a versenyzésünkben cseppnyi tartalék sem volt, a maximumot hoztuk ki magunkból. Hatalmas érzés volt tizenhárom gyorsasági szakaszon keresztül csatázni – egyetlen hiba, pillanatnyi kihagyás sem fért bele” – mondta Turán, akinek újabb gyönyörű mecseki élmény került a gyűjteményébe. Még túraautósként itt nyerte meg élete első versenyét egy BMW-vel, a mai napig ő tartja a pályacsúcsot a hegyi szakaszon, s most mindennek megkoronázásaként megnyerte a pécsi ralit is. Meg is hatódott tőle rendesen.

Herczig Norbert sem volt különösebben elkeseredve – pedig ő is a maximalizmusáról közismert. Ahogy fogalmazott, reggel nem vette fel a kesztyűt, hanem csak felpróbálta – ami azt jelenti, hogy saját (nagyon gyors) tempójában közlekedett, de nem kockáztatott. Sokkal nagyobb cél lebegett a szeme előtt: beérni a második helyen és megtartani az összetett éllovas-pozíciót. Sikerült.

A dobogó harmadik fokára ifjabb Érdi Tibor állhatott fel, ami, tekintve, hogy az autója már elég öregecske, szenzációs eredmény. Úgy látszik, a családnak megy a Mecsekben, hiszen a pilóta édesapja is számtalan szép sikert ért el ezeken a pályákon.

Az N-csoportban Hadik András újabb futamgyőzelemmel gazdagodott, s újabb nagy lépést tett az országos bajnoki cím felé (a WRC-ket az idén a nyílt sorozatban értékelik). Azt mondja, egyelőre nem érzi a rá nehezedő nyomást, de nem is nagyon van ideje lelkizni, mert mindig a nyakán liheg valaki. Ezúttal Osváth Péter és Krózser Menyhért vadászott a skalpjára, de nem sikerült megszerezniük. Mint ahogy egyperces büntetése ellenére nem kapott ki Hideg Krisztián sem: az A8-asok között az idén negyedszer nem talált legyőzőre.

A Szuper1600-as géposztályba visszatérő Bútor Róbert szemernyi kétséget sem hagyott, hogy ki a le­gény a gáton: bár egyelőre csak „haverok” a C2-es Citroënnel, azért a győzelmet megszerezte. Ez sem szegte azonban Ollé Sándor kedvét, aki ezen a futamon már matematikailag is biztosította bajnoki címét. Igaz, az utolsó előtti szakaszon még jól magára ijesztett (leszüretelt egy szederbokrot), de végül nem lett baj.

Folytatás négy hét múlva a Nyírség-ralin.

Legfrissebb hírek

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
11 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
14 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
36 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
40 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
40 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
41 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
58 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik