Belgium: Üzent a testem, be kell fejeznem - Van Buyten

2014.08.14. 16:18
null
Daniel Van Buyten gyermekei társaságában ünnepelte a Bayernnel idén megnyert utolsó bajnoki címét (Fotó: Reuters)
Csütörtökön nyílt levélben bejelentette visszavonulását a 83-szoros belga válogatott labdarúgó. a tavasszal még a Bayern Münchent erősítő Daniel Van Buyten.

 

Az utóbbi napokban felröppent a pletyka, hogy a 36 esztendős Daniel Van Buyten – akinek június végén lejárt a szerződése a Bayern Münchennél – hazája legsikeresebb klubjában, az Anderlechtben fejezi be pályafutását, de ez mégsem így történik.

„A testem üzent, hogy a folytatás már nem lehetséges – olvasható a belga La Dernière Heure-ben megjelent nyílt levélben. – Egy olyan klubnál, mint az Anderlecht, nagyok a várakozások, én pedig nem szeretnék csalódást okozni. A fontos döntéseket mindig nehéz meghozni. Erről az utóbbi napokban én is meggyőződhettem."

Van Buyten hozzátette: az volt a célja, hogy a pályafutását egy sikeres világbajnoksággal, majd egy kevés hazai játékkal zárja le, de – legalábbis ami az utóbbi célt illeti – „az ész gyakorta a szív fölé kerekedik".

A középső védő profi pályafutása 1998-ban a belga Charleroi-ban kezdődött, majd a Standardban, a francia Marseille-ben, az angol Manchester Cityben és a német Hamburgban folytatódott. Van Buyten 2006-ban igazolt utolsó klubjába, a Bayern Münchenbe, amellyel egyebek mellett Bajnokok Ligáját és négy német bajnoki címet szerzett.

A legutóbbi szezonban makacs sérülései miatt Van Buyten már keveset játszott, ennek ellenére nyáron kapott szerződési ajánlatokat, „az Anderlechté különösen megérintett" – azonban elfogyott az erő a folytatáshoz.

Legfrissebb hírek

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11