Belgium: Juhászt ünnepelte a stadion az Anderlecht-Genk előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.05. 20:04
null
Kedvenc: Juhász Rolandot transzparenssel köszöntötték az Anderlecht-ultrák (Fotó: RSC Anderlecht)
A Belgiumba visszatérő Juhász Rolandot ünnepelte a Constant Vanden Stock Stadion közönsége a 0–0-ra végződött Anderlecht–Genk belga bajnoki rangadó előtt.

A Videoton középhátvédje 2005 és 2013 között volt kulcsjátékosa az Anderlechtnek, több mint kétszáz bajnoki mérkőzésen szerepelt a csapatban, négy bajnokságot, egy kupát és három belga szuperkupát nyert a lila-fehérekkel, 2009-ben pedig Belgiumban az év védője kitüntető címet is elnyerte.

A szurkolók egy Welcome Home („Isten hozott itthon!”) transzparenssel köszöntötték a díszvendégként meghívott Juhászt, aki a találkozó előtt Marcin Wasilewskivel és a vezetőedző Besnik Hasival állt össze egy közös fotóra, mielőtt a játéktéren ünnepelték volna meg a szintén nagy kedvenc Wasilewskivel együtt.

A listavezető Anderlecht a mérkőzésen hiába próbálta feltörni a Köteles László irányította Genk-védelmet, így meg kellett elégednie a 0–0-s döntetlennel. A nap másik rangadóján az FC Bruges a két büntetőt gólra váltó Timmy Simons vezérletével 3–0-ra legyőzte a Standardot.

BELGA PRO LEAGUE, 10. FORDULÓ
Anderlecht–Genk 0–0
FC Bruges–Standard Liege 3–0
Lokeren–Oostende 3–1
Az élcsoport: 1. Anderlecht 22 pont, 2. Gent 18 (14–8), 3. Lokeren 18 (15–10)

Legfrissebb hírek

Videó: Kovács Bendegúz 17 méterről lőtte a második gólját az AZ-ben

Légiósok
2026.07.23. 08:33

„Nálam mind a két csapat világbajnok, még ha Argentína menet közben ezt nem is mutatta meg”

Foci vb 2026
2026.07.19. 15:38

Juhász Roland Lukakunak és Tiele­mansnak is üzent a belgák meccse előtt

Foci vb 2026
2026.07.06. 14:17

Juhász Roland nagyon szurkol régi belga ismerőseinek

Foci vb 2026
2026.07.06. 12:25

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
2026.07.05. 11:25

Juhász Roland a BL-döntőről: Nem volt látványos mérkőzés

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 09:25

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 07:38