FIFA: Ibra menedzsere nem üti ki a nyeregből Blattert

2015.01.27. 17:10
Mégsem száll harcba a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjáért Mino Raiola, Zlatan Ibrahimovic és Mario Balotelli menedzsere, miután hétfőn Michael van Praag, a holland szövetség elnöke jelezte, elindul a választáson.

„Személyében olyan jelöltünk van, akinek jó a kapcsolatrendszere, több a türelme és nagyobb jártassága van a témában, ezért szívesen adom át a helyemet neki” – mondta kedden a NOS televíziónak a 47 éves holland üzletember, aki múlt pénteken tett először utalást arra, hogy indulna a FIFA-elnöki posztjáért.

A 78 éves svájci Joseph Blatter az ötödik ciklusáért hajt, ellenfele Van Praag mellett a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója, Ali bin al-Husszein jordániai herceg, valamint David Ginola korábbi francia válogatott futballista lehet.

A jelöltek hivatalos névsorát várhatóan február 7-én vagy 8-án hozza nyilvánosságra a FIFA, a választási bizottság elnöke, Domenico Scala ugyanis korábban jelezte, a most csütörtökön lejáró jelentkezési határidő után a testületnek „egy kis időre lesz szüksége” ahhoz, hogy véglegesítse a posztért indulók névsorát. Az elnökválasztásra május 29-én, Zürichben kerül sor.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
5 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
Tegnap, 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A németek szerint véget kell vetni az Infantino-érának

Minden más foci
2026.09.15. 18:40

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15