Liverpool: Torres mellett Suárez is visszatérhet az Anfieldre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.22. 13:52
Március 29-én egy mérkőzés erejéig ismét magára húzhatja az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában (Premier League) szereplő Liverpool mezét többek között Fernando Torres, Xabi Alonso, Javier Mascherano és Luis Suárez.

Örülhetnek a liverpooli szurkolók, korábbi kedvenceik ugyanis visszatérnek az Anfieldre. A március 29-én megrendezendő összecsapást az idény végén Amerikába távozó klublegenda, Steven Gerrard tiszteletére szervezi a klub, a 34 éves játékos pedig úgy döntött, néhány korábbi „társából” állítja össze az egyik csapatot.

A Marca szerint meghívást kapott többek között Fernando Torres – akit Gerrard egyszerűen csak a legjobb csapattársának nevezett –, valamint Javier Mascherano, Xabi Alonso, Luis Suárez és Pepe Reina is ott lesz a gálamérkőzésen.

A Marca szerint meghívást kapott többek között Fernando Torres – akit Gerrard egyszerűen csak a legjobb csapattársának nevezett –, valamint Javier Mascherano, Xabi Alonso, Luis Suárez és Pepe Reina is ott lesz a gálamérkőzésen.

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06
Ezek is érdekelhetik